

Hamis százdollárosokat foglaltak le
Hozzávetőleg húszmillió forint értékben foglalt le a siófoki rendőrség hamis százdollárosokat, miután egy kínai állampolgár kedden megpróbálta pénzbefizetéssel legalizálni a hamis bankók egy részét egy siófoki pénzintézetnél – tájékoztatta Beke Ibolya, a

Nyomoz a rendőrség az ajánlószelvény vásárlási ügyben
Elrendelte kedden a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a józsefvárosi vásárolt ajánlószelvények ügyében - tudta meg az MTI a BRFK szóvivőjétől.

Leszámolás Kőbányán
Elszámolási vita állhat annak a tegnapi merényletnek a hátterében, amelyben kivégzésszerűen lelőttek két afgán férfit Budapesten; egyikük azonnal életét vesztette. Az áldozat kereskedő a józsefvárosi piacon, vélhetőleg egyik adósa végzett vele.

Nyilvántartásba vették Komássyt
Nyilvántartásba vette a józsefvárosi helyi választási bizottság a november 22-i időközi polgármester-választás harmadik hivatalos jelöltjét, az MSZP színeiben induló Komássy Ákost, akinek a Fidesz és a KDNP által indított Kocsis Mátéhoz, valamint az SZDSZ

Révész Sándor: A Józsefváros mélyén

Ezrek megélhetése kerül veszélybe
Egy hete maradt a Dózsa György úti bolhapiac árusainak a kiköltözésre, a VIII. kerületi jegyző ugyanis október 8-i hatállyal bezáratta a működési engedély híján üzemelő piacot. Több ezer kereskedő, hét végén nyugdíját kipótló idős ember, guberáló roma és

Nyilvántartásba vették Kocsist és Takácst
A józsefvárosi helyi választási bizottság csütörtökön nyilvántartásba vette a november 22-ei időközi polgármester-választás első két hivatalos jelöltjét, a Fidesz és a KDNP által indított Kocsis Mátét, valamint az SZDSZ-es Takács Gábort, akiknek sikerült

Már nem nyitott ki a Verseny utcai piac
Csütörtök reggel már nem nyitott ki a VIII. kerületi, Verseny utcai használtcikkpiac, mert a helyi jegyző a működési engedély hiánya és az ott tapasztalható szabálytalanságok miatt bezáratta az árusítóhelyet – tudta meg a távirati iroda az önkormányzattól

Nem csak tíz hónapra terveznek Józsefvárosban
Betartható, a VIII. kerületben mindenki számára vállalható programot ígérünk – jelentette ki lapunknak adott interjújában Kocsis Máté, a Fidesz józsefvárosi polgármesterjelöltje. A több mint másfél évtizedig a kerület élén állt SZDSZ-es, utóbb függetlenné
