Számvevőszék: A jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak
Az ÁSZ felszólította az MSZP-t, hogy ne használja a szervezetet kampánycéljaira, a DK-tól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat.
A kormány célja, hogy a magyar fiatalok a munkaerőpiacon keresett szaktudással és képesítéssel kerüljenek ki a szakképzésből.
A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte, hogy a DK szóvivője sajtótájékoztatón azt mondta, pártja az ÁSZ elnökéhez fordul, mert „a kabinet újra közpénzmilliárdokból kampányol”.
Már tavaly decemberben elfogadta az Európai Parlament a migránsvízumról szóló előterjesztést – emlékeztetett Deutsch Tamás.
Az Európai Parlament 570 milliárd forintnyi támogatással növeli a bevándorlást támogató szervezetek juttatásait uniós közpénzekből – emlékeztetett az államtitkár.
Az érintett felsőoktatási intézmények gazdálkodása évek óta nem felel meg az előírásoknak – indokolt Domokos László. Nemrég újabb vizsgálatok indultak.
Az Állami Számvevőszék azért tett feljelentést a hatóságnál, mert sem a Momentum, sem pedig a Párbeszéd nem tudott elszámolni a tavalyi választási kampányban elköltött pénzekkel.
Nikola Gruevszki menekülése óta először múlt szombaton szólalt meg. Elmondása szerint azért menekült el hazájából, mert olyan információ jutott a tudomására, hogy a börtönben meg akarják gyilkolni.
Fokozódik a bizonytalanság Spanyolországban, a katalán nacionalista erők egyre nagyobb nyomást gyakorolnak Pedro Sánchez szocialista miniszterelnökre.
Mostani elemzésünkben azt vizsgáljuk, vajon megérte-e a temérdek közpénzt a sportra költeni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.