Megfosztanák a Fradit az állami támogatásoktól
Elvenné a Fraditól az állami támogatásokat a Raoul Wallenberg Egyesület a rasszista megnyilvánulások miatt.
A budapesti XI. kerületi önkormányzat saját birtokába és kezelésébe vette az Újbudai Sportcentrumot, mert az ingatlant építő és üzemeltető Uniker-Coop Kft. fizetésképtelenné vált.

Az IMF-hitel visszafizetése a magyar emberek és az új kormány teljesítményét dicséri.

Az ózdi polgármester arra kéri a baloldalt, hogy hagyja abba a feszültségkeltést és a kampányolást az ózdi cigánytelepeken.

Mindenütt munkások dolgoznak, gépek dübörögnek, egy város épül a Sziget Fesztivál helyszínén néhány nappal a nyitás előtt. Itt beszélgetett a Magyar Nemzet munkatársa Gerendai Károllyal.

Eltérő bérpótlék-számítás, a kommunista nyugdíjpótlék megvonása, drágább szöveges üzenet és kártyás fizetés – így változik az életünk.

A Fidesz szóvivője szerint egy újabb korrupciós ügy aktája eshetett ki „a baloldal szekrényéből”.

A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-kormány a bűnszervezetben elkövetett korrupció korszaka volt – reagált a kormánypárt az Együtt–PM szövetség társelnökének keddi kijelentésére, miszerint Polt Péter legfőbb ügyész indítson vizsgálatot az „állami korrupci

Augusztus elsejével lép életbe a törvény, mely újraszabályozza a szabadság kiadásának, a bérpótlékoknak és a távolléti díj számításának rendszerét is.

A jogerős bírósági ítélet szerint közpénzből fizette ügyvédeit a csepeli vagyonkezelő egykori szoci vezére. Szenteczky János azonban sem megszólalni, sem lemondani nem hajlandó.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.