

(hol a nyugalom )

Több mint 128 millió forint a 2006-os tűzijáték károsultjainak
A 2006. augusztus 20-ai tűzijáték károsultjainak ügyében mostanáig összességében több mint 128 millió forint összegben jött létre egyezség, amely a kárigények hatvan százaléka - jelentette be Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KI

Újabb elszámoltatási ügyek
Információink szerint újabb ügyek kerültek az elszámoltatásért felelős kormánybiztos elé: az MSZP volt székháza melletti épület eladása, a Mahart és a MÁV Cargo szerződései mellett a Dataplex-ügyet is vizsgálja majd Papcsák Ferenc. Úgy tudjuk, a kormánybi

Kívánságműsor a beszélőn

A terhek közös viselése

Ráfizetett a csepeli önkormányzat a lakáseladásokra
A korábbi csepeli rendőrkapitány lakásügye kapcsán legalább hét újabb, gyanús körülmények között, a teljes felújítás után, mélyen áron alul eladott önkormányzati lakás ügyében tesz feljelentést a helyi Fidesz. Közülük öt XXI. kerületi ingatlan eladása köv

A WHO lefújta a H1N1- világjárványt
Lezártnak tekinti az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) az újinfluenza-világjárványt, amelyet óriási nemzetközi és hazai botrányok kísértek.

Gyurcsány-fotók kedvtelésből
Saját kedvtelésből készítette állítása szerint Déri Miklós azokat a megsemmisítésre szánt, de a napokban az Országház alagsorából előkerült fotókat, amelyeken például Gyurcsány Ferenc haját vágják.

Augusztus végén leállhat a víztisztítás
