

180 millióval fogták be Zuschlag száját a szocialisták? + Videó
Nem válaszolt a Hír Televízió hűtlen kezelést firtató kérdésére a Zuschlagékat 12 millió forint közpénzhez juttató fővárosi bizottság szocialista elnöke, Danielisz Béla. Lados István a hírTV-nek adott exkluzív interjúban nemcsak Danielisz, hanem Mester

Közpénzből felújított Demszky-lak?
Leleplező riportot közölt a Hír Televízió Célpont című műsora Demszky Gáborról, akiről a Fővárosi Közterület-fenntartó két egykori munkatársa azt állította: a cég dolgozóival dekoráltatta ki horvátországi nyaralóját, illetve újíttatta fel saját és fele

MSZP-s sajtószabadság

Pilhál György: Ne játssz a tűzoltókkal!

Igencsak mellényúlt kampányával a szegedi MSZP-s jelölt
A helyi választási bizottság jogerős döntése szerint sérült a jelöltek közötti esélyegyenlőség alapelve, amikor a Csongrád megyei 2-es számú választókörzetben induló Kozma József (MSZP) a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács (DARFT) elnökeként nyilat

Egymilliárd forint kifizetetlen bírság
Tavaly összesen közel egymilliárd forintnyi büntetést szabott ki a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, ám a szervezet megalakulása óta be nem fizetett bírságok összege is csaknem ugyanennyi – tájékoztatta lapunkat a hatóság sajtóosztálya. A hátralék kil

Orbán nyakába veszi az országot
I N T E R J ÚA kétharmados többség a csoda kategóriájába tartozik, de a csodák azért vannak, hogy néha megtörténjenek – nyilatkozta lapunknak adott interjújában Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője. A politikus beszélt egy lehetség

Gázáremelés: mindenki tiltakozik
Átlagosan 10 százalékkal lesz drágább a gáz a lakossági fogyasztók számára április 1-jétől – tette közzé határozatát tegnap a Magyar Energia Hivatal. Bár ez kevesebb, mint amennyivel a szolgáltatók eredetileg emelték volna a tarifát, a következő, júliu

Zuschlag: Na, a piszkos zsidó több mint 10 százalékot vett le + Videó
A Zuschlag-féle pénzszerzési mechanizmus egy percig nem működött volna az állami szervek nélkül – ezt állítja Lados István, a Zuschlag-ügy másodrendű vádlottja. Nem vitatja, hogy szervezetten csalták el a pályázatokon elnyert közpénzt. Zuschlag személyi t
