

Százmilliós tétel a miniszterek fotózása
Hivatalos adatok szerint 2002 óta bruttó 115 millió forintot fordított fényképezkedésre és az elkészült fotók archiválására a kormányzat. Idén a megszorítócsomag hatására az egyes minisztériumok „csupán” 24,4 millió forintot költhetnek erre a

Domokos: Keller László nem változott meg
A közbeszerzési törvény körbetartozások rendezésére irányuló, parlament előtt lévő módosítása részmegoldást tartalmaz, de kormányzati szándék van újabb törvénymódosítások kezdeményezésére - mondta Keller László, az MSZP országgyűlési képviselője szerdán B

Budapest és a BKV a közbeszerzési eljárások nyertese
Az idén az első kilenc hónapban 4541 közbeszerzési eljárásban 1304,5 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés. Az eljárások száma 55, a beszerzési érték pedig 73 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva. A legtöbb közpénzt

Állami Számvevőszék: a 2005-ös év a helybenjárás éve volt
A 2005-ös költségvetés vérehajtásának általános vitájában az Országgyűlés plenáris ülésén, Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a szervezet zárszámadásról készült jelentését ismertetve úgy fogalmazott, hogy a 2005-ös év a helybenjárás éve vol

Jogellenes ukáz a háziorvosoknak
Jogellenesen kötelezték a háziorvosokat részletes betegforgalmi adatok jelentésére, mert azt nem törvény, hanem kormányrendelet írta elő, ráadásul a kért információk adatkezelési szempontból is aggályosak, hiszen azokat nem részesítik külön védelemben 

Jogellenes a háziorvosok betegforgalmi jelentése
Jogellenes a háziorvosok tételes betegforgalmi jelentése, mert azt nem törvény, hanem kormányrendelet szabályozza – jelentette be Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos hétfőn, Budapesten. Az ombudsman felhívta az egészségügyi minisztert, hogy helyez

Thürmer: 1956-ban ellenforradalom volt, az ítéletek törvényesek
Ne fordítsanak közpénzt 1956 ötvenedik évfordulójának megünneplésére! – szorgalmazta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, aki ellenforradalomnak nevezte az akkori történéseket.

Bizalmi szavazás készülődik vagy kutyakomédia?

Csontos János: Kultúremberi kiskáté
