Ketten is távoztak az egri szivárványos koalícióból
Korábbi támogatói mára komolyan bírálják a város volt jobbikos polgármesterének vezetői stílusát.
A bizonyítékok alapján biztosra vehető, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat DK-s politikusának irodájában áramlopás történt.
Budai Gyula több ízben is a Vas Megyei és a Magyar Ügyvédi Kamarához fordult Czeglédy Csaba miatt.
A politikus milliókat juttathatott a saját zsebébe, miközben csúnyán megkárosította az egész kerületet.
Az államtitkár felszólította az ellenzéket, ne vádolják erőszakkal a kormányt SZFE-ügyben, hisz az utcai véleménynyilvánítást sem zavarta meg senki.
Tele botránnyal és korrupcióval, amolyan olasz módra, de elkészült a mobil védmű.
Borka-Szász Tamás, a Demokratikus Koalíció önkormányzati képviselője lemondott, miután a rendőrök számítógépeket vittek el az irodájából.
A Fidesz szerint az elmúlt egy évben a választási ígéretek elmaradtak, helyette megsarcolták a lakosságot.
Az ÁSZ megállapította, hogy 2017 után a 41 intézményből 34 vezetője tett lépéseket a szabályszerű gazdálkodásért.
Nem mondhatni, hogy a fatális tévedésből hatalomra vergődött Karácsony Gergely tétlenkedik, lopja a napot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.