Kocsis Máté: A Fideszben van erő és bátorság a liberálisokkal szembeni küzdelemhez
A Fidesz készen áll a liberálisokkal szembeni küzdelemre – nyilatkozta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton az MTI-nek.
A szavazók bizalmának elnyeréséhez tetszetős és a helyben élők széles körét érintő projektek kellenek, amiről a helyi és az országos média is beszámol.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,85 pontos, 0,15 százalékos csökkenéssel, 41 303,37 ponton zárt szerdán.

Ha rendőr lennék, nemcsak a száguldozókat, de az indokolatlanul lassan hajtókat is megbüntetném, mert bár mögötte dühöng a karaván, nem enged a harmincnyolcból.

Mesterségbemutatókkal, folklórműsorokkal és művészeti csoportok produkcióival elevenítik fel a régi búcsúk hagyományait az Együtt Zalaegerszegért Egyesület (EZE) vasárnapi rendezvényén a Göcseji Falumúzeumban és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumban.

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd) parlamenti képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatójára reagálva írta.

Emelkedéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.

Vizsgálja a magyar kormány annak a lehetőségét, hogy indokolt esetben bizonyos autópálya-szakaszokon meghatározott időre megnyissa a leállósávot a forgalom előtt.

Kocsis Sándorra, az Aranycsapat legendás csatárára emlékeztek hétfőn, halálának negyvenedik évfordulóján, a világhírű futballista sírhelyénél, a Szent István Bazilika altemplomában.

Negyven éve, 1979. július 22-én halt meg Kocsis Sándor, a legendás Aranycsapat csatára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.