Törökország: 13 halálos áldozata van a gázrobbanásnak + Kép
Gázrobbanás döntötte romba egy lányiskola kollégiumát Törökország középső részén: 13 diák meghalt, 23-an megsebesültek.

Kosáry Domokos (1913-2007) Széchenyi-nagydíjas történész, az MTA egykori elnöke Újbuda díszpolgára július 31-én lenne 95 esztendős - ebből az alkalomból a Magyar Tudományos Akadémia és a XI. kerületi önkormányzat emléktáblát állíttatott a tudós egykori la

Nem fogadta el Yves Leterme miniszterelnök lemondási kérelmét II. Albert belga uralkodó. A király maradásra kérte a kereszténydemokrata politikust, ám három „bölcset” nevezett ki a korlátozott hatáskörű miniszterelnök mellé.


A Sárospataki Református Kollégium nagykönyvtárából elszármazott és Oroszország által két éve visszaszolgáltatott könyvgyűjtemény jelenleg sem pihen a Bodrog-parti városban, hiszen számos program dolgozza fel a páratlan ritkaságokat. A két évvel ezelőtti


A mostani háromszázról ötszáz forintra emelnék az alapdíjat és 280 forintra a kilométerdíjat a fővárosi taxisok - mondta Sipeki József, a Budapesti Kereskedelmi és Ipar Kamarát (BKIK) taxis szakmai kollégiumának vezetője az egyik gazdasági napilapnak.


Hol van az új évszázad, a jövő települése? Kevesen böknének a térképen Szibériára. A szédületes iramban fejlődő Hanti-Manszijszkot „aranyvárosnak” is nevezik. Megérdemelten.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.