Népszavazáson dönthetnek a budapestiek, hogy akarják-e a Fudant
– Ha meglesznek a tervek, világosak a pénzügyi feltételek, az egyetemépítés költségei és finanszírozása, akkor lehet dönteni – hangsúlyozta Gulyás Gergely.
10 éve távozott az élők sorából a 100 éve született iskolateremtő egyetemi tanár, a nyelvtudomány doktora, a nyelv- és beszédművelő mozgalom egyik vezéregyénisége, Deme László.

Kommunista utcanevek helyett legyenek a magyarság gondjaira reflektáló utcanevek – üzeni az egyesület, miután országszerte utcatáblákat helyeztek ki a nemzeti összetartozás napján.

„Én magam minden hetes cikkelyes meghallgatáson elmondtam, hogy itt sem kellene ülnöm, amíg nincs bírósági ítélet” – mondta Varga Judit a Magyar Nemzetnek.

A vonósok versenyével veszi kezdetét az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny Debrecenben.

Ebből egyaránt hárommilliárd jut a bicentenáriumi programokra, a vidéki múzeumok támogatására, valamint az irodalmi emlékházak és emlékhelyek fejlesztésére.

A miniszterelnök felhívta arra Szabó Tímea figyelmét, hogy Soros György és Barack Obama is tartott már előadást a Fudan Egyetemen.

A miniszterelnök-helyettes csütörtökön a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium sportközpontjának és vívótermének átadásán vett részt.

Kásler Miklós interjúban beszélt a járványügyi védekezés sikerességéről és a magyar oltóanyaggyár fontosságáról.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kiemelte, hogy az ingyenes parkolás jövő héten keddtől megszűnik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.