Soroshoz köthető kutató véleményét visszhangozza Márki-Zay
Dalibor Rohac szerint „megkönnyebbülés”, Márki-Zay szerint „főnyeremény” lenne Brüsszel számára az ellenzéki győzelem.
A csepeli kampányeseményen elszabadultak az indulatok.

Egészen sajátos módon méltatta Gyurcsány Ferenc feleségét a baloldali miniszterelnök-jelölt.

A Jobbik elnöke korábban barbárként emlegette a romákat, de álláspontot váltott, még roma jelölt is lesz a párt listáján.

A baloldali listaállításról szóló tárgyalások egyébként azért állnak, mert Karácsony Gergely főpolgármester, aki egyúttal a Párbeszéd társelnöke is, éppen síel.

Nem mindegy, hogy valaki kihasználni akarja a vidéket, vagy hasznára lenni – jelentette ki a politikus kampánynyitó rendezvényén.

A baloldal kormányfőjelöltje egy levélből és egy kitöltött keresztrejtvényből több általánosító következtetést is levont.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és a Pedagógusok Szakszervezete nem várta meg a jogerős ítéletet.

Európában sem kérnek Márki-Zay Péter életvezetési tanácsaiból – jelentette ki a Fidesz európai parlamenti képviselője.

Az elmúlt hónapokban az ellenzéki miniszterelnök-jelölt sorra tette a szürreális megjegyzéseket az egészségüggyel kapcsolatban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.