Szaktárca: A kormány elkötelezett az egészségügy állapotának javításában
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint a Népszavának a témával kapcsolatos cikke megtévesztő, hamis információkat tartalmaz.
Érezhetően nőtt az állatorvosi szolgáltatók árbevétele tavalyelőtt. Az érintett cégek négy évvel ezelőtt harmincmilliárd forinton osztozhattak, 2017-ben pedig csaknem 38 milliárdon.

Hangosat mosolyogtam, amikor olvastam, hogy az LMP belefoglalta EP-választási programjába a székely autonómia kivívását, a multik és a klímaváltozás problematikája mellé.

A felmérés felemás eredményével szemben a MTA elnöksége továbbra is egyöntetű álláspontot képvisel, amelynek alapvetése: a kutatóintézet-hálózatnak az MTA égisze alatt kell maradnia.

A tizenhárom várólista-kötelezett ellátás felénél Európa „jobbik feléhez tartozunk”, hiszen a szürkehályog-műtétek esetében csak Hollandiában rövidebb a várakozási idő.

A Magyar Kézsebészeti Központ olyan magas szintű ellátást biztosító sebészeti intézményrendszer, amely járó- és fekvőbeteg-ellátásban, illetve egynapos sebészetben is lefedi a kézsebészet teljes spektrumát.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) egyik kutatócsoportja által végzett felmérés szerint a többség, ha rajta múlna, még a hálapénz utólagos elfogadását is büntetné, ugyanakkor azt csak kevesen tudják, hogy a hálapénz műtét előtti elfogadása ma már bűncsele

Az egykori hetvenezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent, ezzel Magyarország az európai középmezőnybe került – mondta a miniszter.

A vérellátó rendszer nemcsak hazánkban, de világszerte is folyamatos kihívásokkal szembesül, hiszen míg az igény egyre növekszik, a véradományok száma csökken.

Az elmúlt öt évben az akkori 70 ezres betegszámhoz képest mára a tervezhető beavatkozásokra várók száma 28 ezerre csökkent – mondta a miniszter.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.