

Szájer: Nagy nemzeti vállalkozás volt a konzultáció + Videó
Szájer József szerint nagy nemzeti vállalkozás volt az alkotmányozással kapcsolatos konzultáció. A fideszes európai parlamenti képviselő, a nemzeti konzultációs testület vezetője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján óriási sikernek nevezte, hogy a kipo

Szájer: Botrány, hogy a lakosság húsz százaléka „jogfosztott” + Videó
Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő botránynak tartja, hogy jelen pillanatban nem egyenlő a választójog, és így a gyermekek, a magyar lakosság húsz százaléka „jogfosztott”. A politikus ezt a gyermekek után járó szavazati jog témájában szer

„Innentől a szocialisták minden kritikája hiteltelen” + Videó
A miniszterelnök szóvivője szerint a szocialisták minden kritikája hiteltelen és egyben lényegtelen is az alkotmányozás folyamatában azután, hogy kiderült, „titokban ők is alkotmányt készítettek elő”.

Saját alkotmányukkal mentek szembe a szocialisták + Videó
A most előkerült szocialista alkotmánytervezet szövegéről a közigazgatási államtitkár elmondta: az MSZP koncepciójában az szerepel, hogy a parlament fogadja el az alkotmányt, és az alaptörvényt nem népszavazás erősíti meg, mint ahogy azt többször hangozta

Orbán: Aki nem szokott kapálni, ne mondja meg, hogyan kell + Videó
Át kell gondolni a büntető törvénykönyvet – mondta el Orbán Viktor miniszterelnök a hírTV Péntek8 című műsorában. A kormányfő beszélt arról is, hogy most Magyarországon a konzultációk révén nem csupán négyévente mondhatják el a véleményüket a polgárok.

Száz módosító javaslatot tárgyalnak pénteken a parlamentben
A kormánypárti alkotmányjavaslathoz előterjesztett mintegy száz módosító javaslat tárgyalásába kezd ma az Országgyűlés. A képviselők összesen 15 órában szólalhatnak fel a jövő hét hétfőn folytatódó részletes vitában, amelyben az MSZP és az LMP továbbra se

Feszes kormányzati munkatempó
A kormány 2011. első félévi munkatervében többek között a felsőoktatási törvény, az egyházi iskolafenntartóknak az előző kormányok által ki nem fizetett támogatások ütemezése és az új alkotmány elfogadásához szükséges törvénymódosítások tárgyalása szer

A megújulás éve jön
Miniszterelnök úr, önnek nyilvánvalóan más jellegű ez a karácsony, és a jövő évre is másfajta várakozással tekint, mint az elmúlt években. Magyarország mire számítson?

Semmi sem mehet úgy tovább, ahogy a szocialisták alatt
Tavaszig – széles nemzeti konzultáció után – megalkotjuk Magyarország végleges alkotmányát – reagált Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője Kovács László (MSZP) csütörtöki sajtótájékoztatójára, ahol azt javasolták a kormánytöbbségnek, hogy halassza e
