A legismertebb lengyel
Ne féljetek! – kezdte és zárta igehirdetéseit, és biztos vagyok benne, ezekben a nehéz napokban is ezt mondaná híveinek a ma tizenöt éve elhunyt, azóta szentté avatott II. János Pál pápa.
Ma, április elsején a bolondokkal kellene foglalkoznunk, ha már ez a hivatalos napjuk. Csakhogy ez nem könnyű feladat, miután egyre gyakrabban év közben is ezt kell tennünk.

Téved, aki azt gondolja, hogy Karácsony Gergely öttagú főpolgármester-helyettes csapata – kellő tennivaló híján – csak a lyukat nézi a levegőben fejenként havi 1,3 millióért.

Mindig szívesen hallgatom Schiffer Andrást. Talán mert az LMP-alapító azon ellenzékiek közé tartozik, akik – szemben az ottani gyakorlattal – indulatok nélkül, érvekkel szoktak előállni.

Emlékszem, amikor a hazai sajtó elsöprő többsége a baloldal kezében volt. Akkortájt az Új Magyarországnál dolgoztam. Pontosabban addig, míg ki nem csinálta az újságot az akkori Horn-kormány.

Orbán Viktor azt javasolta a magyar demokráciáért aggódó főtitkárnak: tanulmányozza a magyar törvényjavaslat pontos szövegét, s ha ezzel megvan, vizsgálja meg más államok hasonló jogi gyakorlatát is.

Az uborkagörbület-előírásnál megrekedt Brüsszelnek egyetlen épkézláb szava sincs a világjárványra, a magyar ellenzék pedig kendőzetlenül mutatja förtelmes arcát a parlamentben.

Négy évtizednyi kommunista ámokfutás után, 1990. március 25-én ezen a napon tartották Magyarországon az első szabad országgyűlési választások első fordulóját.

Nos, ezért kell a hírlapírónak utánajárnia a félinformációknak. Nem pedig összehordani hetet-havat, hogy aztán jogosnak tűnjön az olvasócsalogató cím: „Pánik”.

A világért sem kell kiölni a fiatalból az egyéniséget – de talán lenne valami más, köztes megoldás is. Mert azért ismerjük el, ez a mostani sápadt civil lét sem az igazi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.