Útban volt a templom
A Regnum Marianum a terrortól megszabadult nemzet háláját hirdette, lerombolása a proletárdiktatúra igazi arcát. A magasba nyúló kereszt erre a mozgalmas, fájdalmas múltra emlékeztet.
A bíróság most végre kimondta: érvénytelen az a „megállapodás”. Az MSZP semmiféle „használati jogot” nem adhatott át, azok az elvtársi idők már elmúltak.

Hatásvadász sikolynak szánja cikkének címét – Elvetélt életek – a 168 Óra szerzője, Ónody-Molnár Dóra. Ez részben be is jön: sikít, aki elolvassa az írást.

Már a választás délelőttjén hülyét csinált magából: harsány nyilatkozatban fenyegette meg Áder János államfőt, eszébe ne jusson kormányalakítási megbízást adni a Fidesznek.

Végszóra Hadházy Ákos is felbukkant a kormánymószeroló oldalon. (Rég láttuk, hál’ Istennek.) Ezúttal Varga Judit miniszter asszony uniós szereplése ingerelte fel.

Ma tizenhárom éve – 2006. szeptember 17-én – szivárgott ki az őszödi beszéd. És tizenhárom éve merengünk azon, vajon mit keres még mindig a magyar politikában Gyurcsány Ferenc.

Bizony még a rutinosabb botrányszervezők is kiesnek a ritmusból, ha saját módszereikkel találják szembe magukat.

Horn Gyula köztéri szobránál, a néhai szocialista miniszterelnököt méltatva rebegett köszönetet a harminc évvel ezelőtti határnyitásért Molnár Zsolt, a párt országgyűlési képviselője.

Kuncze Gábor a nevezetes Révész Mártíriusz-„poénja” óta humoros ember hírében áll. Alighanem most is csak viccel, mint fénykorában…

Százhetven éve, 1849. szeptember 12-én, egy hónappal a világosi fegyverletétel után kelt Kossuth Lajos híres-hírhedt vidini levele.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.