Haditanács
Nekem ezekről a lelkes egyezkedésekről valamiért a legutóbbi országgyűlési választások előtt a Kossuth tér mellett felállított Agora közösségi sátor képe ugrik be.
A Transvanilla Transznemű Egyesület vezetői a minap azzal álltak elő, hogy tagjaiknak momentán nincs lehetőségük arra, hogy nevüket és nemüket nemi identitásuknak megfelelően megváltoztassák.

„Novák Katalin migránsozása még az olasz keresztény-konzervatívoknak is sok” – írta a 444.hu ifjú látnoka, Boros Juli betűvető.

Hagyományőrző ember ilyenkor, április elsején bolondozni szokott, jóllehet az évszázados tradíció kopni látszik, merthogy a jelenkor már alapjáraton is marhaságokkal zsúfolt.

Most, hogy végre beköszöntött a szívmelengető tavasz, valami visszafogott, békés cikket terveztem kis rovatomba, rigófüttyel, nyíló virágokkal, effélékkel.

Természetesen tudom, hogy ennek a pár sornak legföljebb annyi az értelme, hogy rögzíti a román hivatalosság mai hozzáállását az ottani magyar kisebbséggel szemben. De talán ez is valami…

Hősünk régi mániája az országjárás. 2012 telén például néhány napra még a miskolci Avas egyik panellakásába is beköltözött.

Miért csak akkor láthatom a gonosztevőt, amikor az utcasarkon fejbe csap a baseballütőjével? Engem speciel az is érdekelne, milyen a tekintete a vádlottak padján.

Amióta Hagyó Miklós Strasbourgban bepanaszolta az őt állítólag penészes cellában őrző hazai börtönhivatalt, egyre több tömlöcbe utalt veszi észre, hogy nicsak, az ő cellája is penészes…

Példaképeink sűrűn változnak. Nem csupán az életkorunktól függ, kit állítunk magunk elé, még csak nem is a kor, amelyben élünk, ezernyi más.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.