Ferenc pápa első tanításai egyszerűek, lényegre törőek
Az új pápa első szentmiséjében, múlt csütörtökön, előre megírt szöveg nélkül prédikált – mondta Erdő Péter a Szent István-bazilikában.
Az elmúlt hetek kormányellenes megmozdulásai azt bizonyítják, hogy a benne részt vevő szervezetek lépésről lépésre követik Alinsky pontjait.

„Isten éltesse!” – így szólította meg Ferenc pápa Áder János államfőt a Szent Péter téri szentmise után, amikor az állami vezetőket fogadta a bazilikában.

Megnyitották kedd reggel fél hétkor a Szent Péter teret, amelyet azonnal elkezdett megtölteni a Ferenc pápa beiktatási miséjére érkezett tömeg.

Áder János köztársasági elnök részt vesz kedden a Vatikánban Ferenc pápa beiktatási ceremóniáján.

„Akkor járunk el 1848-hoz méltóan, ha továbbvisszük az örökségét. Ez itt és most azt jelenti, hogy nem vagyunk alábbvalóak egyetlen más népnél sem, nem vagyunk másodrendű polgárok.”

A lovas felvonulás hagyomány, de első ízben fordul elő, hogy politikusok is lóháton érkeznek az ünnepségre.

A romániai Nemzeti Liberális Párt (PNL) alelnöke, Klaus Johannis reményét fejezte ki, hogy Semjén Zsolt békítő szellemben szólal majd fel Székelyföldön.

Március közepétől foglalja el állomáshelyét az az ötven új konzul, akinek feladata az lesz, hogy segítsen több nyugati magyar közösségnek az állampolgársághoz kapcsolódó ügyek intézésében – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának veze

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság gyorsjelentése szerint a kormány gazdaságpolitikai intézkedéseivel foglalkoztak legtöbbet a híradók januárban.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.