Slota magyar torpedókat lát
Slota úgy véli, Magyarország tehet arról, hogy a magyar–szlovák kapcsolatok ilyen kiélezetté váltak.
Hazai és külhoni kutatókkal is együttműködik majd a közelmúltban, a Magyarság Házában megalakult Nemzetpolitikai Kutatóintézet – mondta Kántor Zoltán, az intézet vezetője.

Semjén Zsolt szerint Szlovákiának előbb vagy utóbb vissza kell vonnia a magyar állampolgársági törvény kapcsán hozott ellentörvényét.

A szlovák álláspont szerint az állampolgárság elveszítése egy másik állampolgárság önkéntes felvétele következtében nem ellentétes az európai normákkal.

Nemzeti-kisebbségi uniós keretstratégia kidolgozását sürgették a Nemzetpolitikai Kutatóintézetben.

Együttműködésre szólították fel az erdélyi magyar politikai erőket a jövő évi romániai választások előtt.

„Az egyetértésért harcolni kell, de az összetartozásunk öröklött kincs.”

Boldoghy Olivér esete a magyar állampolgársági törvény nem sztenderd módosításának következménye – állítja a szlovák külügyminisztérium.

Tizedik plenáris ülését tartja ma és holnap a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) , a rendezvény második napján felszólal Orbán Viktor miniszterelnök.

A magyar külpolitika globális nyitásának részeként indokolt a Latin-Amerikához fűződő kapcsolatok átértékelése – közölte Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.