

XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta Schmitt Pált + Képek
XVI. Benedek pápa magánkihallgatáson fogadta pénteken a Vatikánban Schmitt Pál köztársasági elnököt és feleségét. • Közép-Európának át kell adnia a demokratikus tapasztalatait +

Dsida Jenő-szobrot avatnak

Semjén: Reagan egy szimbólum, aki vállalta keresztény hitét
Ronald Reagan azt szimbolizálja, hogy az emberi jogok tekintetében nincs alku, és nem lehet azok érvényesülését pillanatnyi politikai érdekeknek alárendelni – mondta Semjén Zsolt az MTI-nek abból az alkalomból, hogy Magyarország uniós elnöksége végén a

Félmilliárdos támogatás

Az igazság nem lehet tabu

„Fel kell törni az elhallgatás és elhallgattatás falát”
A kormány vizsgálja a kitelepítettek kárpótlásának rendezését, annak lehetőségét, hogy a jövőben az ilyen címen járó nyugdíjrészt legalább annyival meg lehessen emelni, mint a többi nyugdíjrészt – mondta Rétvári Bence a Budapestről Kitelepítettek Emlékműv

Turistalátványosság lesz az egri érseki palota
Az Új Széchenyi-terv csaknem egymilliárd forintos támogatása nyomán kulturális és turisztikai látogatóközponttá válik Eger egyik legfontosabb műemléke, az érseki palota – jelentették be pénteken Egerben.

Különadó harmadszorra is
A parlament tegnap sürgős eljárásban ismét tárgyalt a 98 százalékos különadóról. A Fidesz–KDNP és a Jobbik megszavazta a módosított törvényt. A képviselők a törvény sürgős kihirdetését kérték Schmitt Pál köztársasági elnöktől.

Hazánk magyarázatot és jogorvoslatot vár az incidensekre
Magyarország magyarázatot és megfelelő jogorvoslatot vár a kárpátaljai magyarokat ért incidensekre. Németh Zsolt a nemzeti összetartozás és külügyi bizottság együttes zárt ülése után a külügyi tárca álláspontját ismertetve hétfőn azt mondta: mintegy két t
