

Másodszorra sikerült legfőbb ügyészt választani
Hosszú hónapok várakozása után megválasztotta tegnap az új legfőbb ügyészt a parlament Kovács Tamás személyében. Döntött a T. Ház az Alkotmánybíróság által visszadobott felsőoktatási törvényről és a libanoni misszióról is. A parlamenti vitában sok más tém

Kövér: Nincs hova hátrálnunk
Gyurcsány Ferenc megbukott, erkölcsi és politikai szempontból nem létező személy, és vele távozni fog az egész kormány, már csak az a kérdés, hogy el tudják-e rabolni a maradék nemzeti vagyont is – fogalmazott beszédében tegnap Kövér László, a Fides

Kövér László: Egyre mélyülő válságban van hazánk+Képriport
Mély és egyre mélyülő válságban van Magyarország – jelentette ki Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke, a Kossuth téri kormányellenes gyűlésen. A politikus gazdasági és erkölcsi válságról, valamint a demokratikus intézményrendszerben tapasztalh

A Fidesz és a KDNP bojkottálja Gyurcsányt
A Fidesz és a KDNP frakciója a miniszterelnök minden előre bejelentett felszólalásánál kivonul az Országgyűlés üléséről – jelentette be Navracsics Tibor, a Fidesz és Semjén Zsolt, a KDNP frakcióvezetője hétfőn, a két párt képviselőcsoportjának ülése

„A szembenézés ezúttal sem történt meg”

A miniszterelnök és a kormánytöbbség döntött: hatalomban maradnak + Képriport
A mai parlamenti bizalmi szavazáson Gyurcsány Ferenc élvezte a kormánypárti képviselők bizalmát. A miniszterelnök bocsánatot kért pénteken az Országgyűlésben. Mint mondta, bátortalanok voltak és megpróbálták megkerülni a legegyenesebb válaszokat. A kormán

A Fidesz és a KDNP frakciója a délutáni nagygyűlésen

Minden frakció képviselője felszólal a vezérszónoki körben
Minden frakció képviselője felszólal a vezérszónoki körben a pénteki ülésnapon – mondta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke az MTI-nek, miután az ülés előtt egyeztetett a frakciók képviselőivel.

Koalíciós elutasítás a szakértői kormányra
