Átadták a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjakat
Semjén Zsolt szerint a nemzetiségek olyan sajátos értékgazdagságot képviselnek, hordoznak és művelnek, amit csak és kizárólag ők tudnak művelni, átadni.
Annak idején Gyurcsány foglalta össze a hazudozás kiskátéját, még kormányfőként, és lássuk be, ebben tényleg nincs nála nagyobb szakértő.

Magyar György szerint június–júliusra kellene előrehozni az előválasztás első fordulóját, akár polgári engedetlenség által.

Van ez így néha…

Az Alapjogokért Központ filmje a polgári kormányzás tíz évének kihívásait és eredményeit mutatja be.

Egy durván meghamisított Semjén Zsolt-kép dicstelen és elaljasult története.

Az ügyvédként is bejegyzett bajkeverő nem ma kezdte a pályát, 2010 nyarán jelent meg először a terepen.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes feljelentést tett képhamisítás, hamis vád és rágalmazás miatt.

Azbej Tristan hangsúlyozta: Mindszenty József bíboros példakép a Hungary Helps missziójában is.

Potápi Árpád János szerint, akinek nem fontos az egyik magyar, annak előbb-utóbb a másik sem lesz az.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.