A legjobb négy között Clayton nem tudta megismételni a negyeddöntőben mutatott játékát, így Van Veen ment tovább a fináléba, míg a másik ágon Van Gerwen még ennél is simábban tette meg ezt: Humphries egészen pocsékul kiszállózott, tizenegy lehetőségből mindössze kettőt tudott kihasználni, szemben Van Gerwen mérlegével, aki hétből csupán egyszer hibázott.
Van Gerwen nyerte a hollandok csatáját
A holland házidöntőben egyikük sem a legjobb arcát mutatta, Van Gerwen jobban kezdett, de aztán némi bizonytalankodás után Van Veen közelebb zárkózott.
Az idősebb hollandnak így is volt több lehetősége lezárni a döntőt, ezt végül meg is tette, így 22 hónap után ismét megnyert egy állomást a Premier League-ben.
Van Veennek sem kell szégyenkeznie, újoncként rögtön az első fordulóban döntőt játszhatott, ráadásul a búcsúztatta a világbajnoki címvédőt is.
A darts Premier League február 5-től májusig 28-ig tart hét ország 17 városában: minden csütörtökön egy minitornát rendeznek, aminek végén külön győztest hirdetnek, emellett az elért eredményekért pontokat is kapnak a versenyzők. Az összesített pontverseny végén a legjobb négy játékos egy külön fináléban, a londoni O2 Arénában dönti el, hogy melyikük a legjobb. Az összesített pénzdíj 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest, és így 1,25 millió fontot osztanak majd szét. A végső győztes ebből 350 ezret kap majd, de a nyolcadiknak is jut nem kevesebb mint 80 ezer font. Az egyes állomások nyertesei 10-10 ezer fonttal gazdagodnak.
Darts Premier League, 1. állomás, NewcastleNegyeddöntő Elődöntő Döntő További statisztikai érdekességek ide kattintva! |




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!