

Elhunyt a kínai reformok atyja
Elhunyt a kínai reformok atyjának tekintett Csao Ce-jang. A 85 évet megért politikust szinte senki nem látta azóta, hogy az általa ellenzett 1989-es Tienanmen téri vérengzés után leváltották, majd szigorú házi őrizetbe helyezték a diákokkal szolidáris vez

Szélsőbaloldaliak foglalták el Putyin egyik irodáját Moszkvában
Szélsőbaloldaliak foglalták el az orosz elnök egyik ügyfélszolgálati irodáját Moszkvában.

Nagy fülek
Még legalább három hónapig fog tartani a párizsi elsőfokú bírósági eljárás. Az ügy huszonkét évvel azt követően került először ítélőszék elé, hogy törvénytelen eszközökkel lehallgattak mintegy 150 francia állampolgárt. Akkoriban Mitterrand elnök kénye-ked

Védik a „rókák jólétét”
Soha eddig nem hangzott el annyi keserű szó a brit állampolgár szabadságának korlátozásáról, mint az idei év novemberében. A „parlamentek anyja” elé (ahogy a hagyományaikra büszke britek saját törvényhozó testületüket emlegetik) több ellentmon

Bukik a bizottság?

Zöld jelzést kap Saron terve?
Ariel Saron izraeli kormányfő a szavazás előtt biztos volt benne, hogy a parlamenti képviselők meg fogják adni a szükséges támogatást kivonulási tervéhez. A lapzártánk után tartott szavazáson legalább 61 voksra (egyszerű többségre) van szüksége a kormányf

Bukik a bizottság?
Drámai fordulatokban bővelkedő vita folyik az unió parlamentjében arról, hogy megszavazzák-e ma az új bizottsági elnök, a portugál José Manuel Durao Barroso 24-es csapatát. Az esélyek szinte félóránként változnak, de az EU történetében páratlan bukás érze

Kirekesztő a kormány médiapolitikája

Hűség és hülyeség
