Kedden éjfélig adott haladékot a The Guardian szerint Michel Barnier, az Európai Bizottság brexitügyi főtárgyalója Boris Johnson brit miniszterelnöknek, hogy engedjen az Európai Unió követelésének, és egyezzen bele: az Ír-tenger legyen a vámhatár az EU és az Egyesült Királyság – de jobbára csak Észak-Írország – között. Ha ez nem történik meg, az erről szóló megállapodást nem fogják aláírni a holnapi EU-csúcson, s végképp nem lesz értelme az ügyet a brit alsóház elé terjeszteni szombaton – jelentette ki Barnier Luxembourgban, az uniós tagországok minisztereinek tanácsülésén. Mindenesetre a Bloomberg hírügynökség tegnap délután – két uniós tisztségviselőre hivatkozva – arról írt, a két fél brüsszeli tárgyalóküldöttségei mindeközben egy megállapodástervezetet fogalmaztak.
A főtárgyaló előzőleg nyilatkozatában elképzelhetőnek tartotta, hogy még a héten megállapodásra lehet jutni Nagy-Britanniával. Az MTI szerint elmondta, intenzív tárgyalások folytak London és Brüsszel között a hétvégén, amelyeket hétfőn újabbak követtek. Kijelentette, Londonnak ideje a jóhiszemű szándékokat jogi szöveggé alakítania.
– A megállapodásnak azonban mindkét fél számára megfelelőnek kell lennie – tette hozzá. Ám ha brit törvényhozás szombatig nem járul hozzá egy új megállapodáshoz, illetve egy megállapodás nélküli brexithez sem, Johnsonnak Brüsszelben kezdeményeznie kell a kilépési határidő háromhavi meghosszabbítását.
Tytti Tuppurainen, az EU soros elnökségét betöltő Finnország illetékes minisztere hangsúlyozta, noha elérhető a megállapodás, az EU-nak fel kell készülnie a megállapodás nélküli brexitre, ahogy az elhúzódó tárgyalásokra és a brexit-határidő kiterjesztésére is.
– Minden forgatókönyv lehetséges – mondta. Amélie de Montchalin francia EU-miniszter kijelentette, az uniónak meg kell fontolnia a brit kilépés határidejének elhalasztását. Erre abban az esetben kerülhet sor, ha kérés érkezik Londontól erre vonatkozóan, illetve ha olyan jelentős politikai fordulat következik be a szigetországban, ami változtat a politikai dinamikán. Ezek között a francia politikus egyebek mellett új választások kilátásba helyezését említette. Stef Blok holland külügyminiszter reményét fejezte ki, hogy megállapodás születhet Londonnal: véleménye szerint előremutatóak a brit kormány javaslatai. Michael Roth, Németország európai ügyeiért felelős államtitkára szerint Berlin nem derűlátó a megállapodás létrejöttét illetően.