Ablaknyitás a szabad világra

A Szentszék bagdadi nagykövetségét jelenleg magyar pap, Lengyel Ervin vezeti. Számos olyan helyen szolgált már, amely megpróbáltatásnak számít, de most egy muszlim többségű országban kell helytállnia, amelynek egykor virágzó keresztény közösségéből alig maradt valami a háborúk és az Iszlám Állam rémuralma után. A bagdadi nunciust helyettesítő ügyvivőt külföldi misszióiról, a Szentszék diplomáciá­járól, a vallások közötti párbeszédről és az iraki keresztények törékeny helyzetéről kérdeztük.

Az apostoli nunciatúra magyar első beosztottja. Forrás: Facebook

– Hogyan fogadtak egy katolikus papot ezeken a helyeken?

– Mindenhol azt tapasztaltam, hogy a katolikus egyház vonzotta az embereket. Mintha úgy tekintenének a Vatikánra, mint a nyugati, szabad világ ablakára. Irak déli részét például főként síita muszlimok lakják, akik amúgy is nyitottabbak a kereszténység felé. Engedélyezik az emberábrázolást, nagy tisztelettel viseltetnek Jézus és Szűz Mária irányában is.

Húsvéti istentisztelet a bagdadi Szent György-templomban. Néhány településre összpontosulnak a hívek
Fotó: Reuters

– Ezek szerint lehetséges az iszlám és a kereszténység békés együttélése?

– Az egymás mellett élésnek vannak jó történelmi példái. Muszlim kisebbség hosszú évszázadokig élt például Velencében. Hasonló módon, a Közel-Keleten is folyamatos volt a keresztény jelenlét, Bagdadban lényegében a kereszténység megszületése óta tart. Az is igaz, hogy ezt az együttélést viszont törvényekkel erősen szabályozták. Európában is arra lenne szükség manapság, hogy megtalálják ehhez a kereteket, egymás kölcsönös tiszteletben tartásával.

– Mi maradt a keresztény közösségekből az Iszlám Állam pusztítása után?

– Az 1990-es években Irak lakossága 25 millió fő körüli volt, közte másfél millió keresztény. Ma negyvenmillióan laknak az országban, közülük kétszázezer keresztény. Több mint egymillióan kivándoroltak. Nagyon kis közösségek maradtak, amelyek néhány településre összpontosulnak. De azt kell mondanom, mindenütt nagyon is élő közösségeket találtam. Szépek a miséik, amelyekre sokan járnak, köztük elég nagy számban férfiak. Ugyanakkor nagyon törékenyek is e közösségek. Ebben nagy szerepe van a gazdasági nehézségeknek. Nagyon gyakran hallom azt, hogy hiá­ba építik fel újra a lerombolt templomokat, ha nincs hol dolgozni. Sajnos erre is van példa. De az Iszlám Állam legalább annyi kárt okozott a muszlimoknak, mint a keresztényeknek. Ez a szélsőséges csoport kiragadott és kiforgatott bizonyos tanításokat az iszlámból, hogy katonai erővel építse fel saját terrorkalifátusát. Inváziójuk teljesen megváltoztatta Észak-Irak társadalmi képét. Ami régen volt, örökre elveszett. És nem csak azért, mert az embereknek menekülniük kellett. Hanem azért is, mert eddig a keresztények jobbára egy tömbben, csak bizonyos falvakban éltek. Ezekből nagyvárosokba települtek át vagy más országokba, akár Európába. Ezzel pedig ők is megváltoztak. Kinyílt előttük a világ. Új lehetőségeket kaptak. Nekik már nagyon nehéz azt mondani, hogy térjenek haza.

– Az iraki keresztények megsegítéséből a magyar kormány is kiveszi a részét a Hungary Helps programon keresztül. Nemrégiben pedig egy magyar magánadomány is érkezett Irakba. Hiábavaló volna tehát ez a segítség?

– Nem, ezek nagyon fontosak. Nemzetközi segítség nélkül végképp nem lenne esélyük újrakezdeni az életet. A legtöbben mindennek a dacára ragaszkodnak hazájukhoz, szeretnének hazatérni. Csakhogy az egyik legfőbb kihívást még mindig a biztonság jelenti: a keresztények éppen egy úgynevezett vitatott területen élnek. Aggodalomra ad okot a muszlim szélsőségesek visszatérésének veszélye is. Ami pedig a magyar magánadományt illeti, azt a koronavírus-járvány miatt küldték. Irakban most naponta kétezer új megbetegedést és száz körüli halálesetet regisztrálnak. Segít a katolikus egyház is. A Domonkos rendi apácák által működtetett Szent Rafael Kórház mindenki előtt nyitva áll, vallási hovatartozásra való tekintet nélkül.

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=10157011563565186&set=pb.664725185.-2207520000..&type=3&theater

– Az ön munkáját hogyan érinti a járvány?

– Rosszul. Diplomataként a legfőbb feladatunk pontosan az lenne, hogy találkozzunk az emberekkel. Nekünk a vatikáni nagykövetségen kifejezetten nehéz a helyzetünk, hiszen a keresztények többsége északon él. Mivel azonban utazni lehetetlenség, velük sem tudjuk személyesen tartani a kapcsolatot.