– Meghaladja a százat a bejrúti kettős robbanás halálos áldozatainak száma, több mint négyezer sérült van, és legalább kétszázezer ember vált földönfutóvá, miután a hatalmas erejű detonációban az otthonuk megsemmisült – közölte a helyi média szerdán a hatóságokra és a vöröskeresztre hivatkozva. Mivel vannak még emberek az összedőlt épületek romjai alatt, és több mint hatvan sérültnek válságos az állapotba, nem zárható ki, hogy tovább fog emelkedni a halálos áldozatok száma.
Katasztrófa, káosz Bejrútban – Összefoglaló
Egyelőre megbecsülni sem merik a libanoni hatóságok a bejrúti kikötőben kedden történt robbanásban elhunytak számát. A közel-keleti fővárosban a mentőakciók javában zajlanak, több ország is támogatását ajánlotta fel. A detonáció egy 4,5-es erősségű földrengéssel ért fel, nagy valószínűséggel 2700 tonna ammónium-nitrát okozta a katasztrófát. A bejrúti kikötőben tárolt rakományról a helyi sajtó egyre több titkot fed fel.
A sérültek között vannak külföldiek is. Megsérült az ENSZ 48 alkalmazottja és 27 családtagjuk is – közölte szerdán az al-Dzsazíra hírtelevízióval Farhan Haq, az ENSZ-főtitkár szóvivője. Nagy erőkkel folyik az eltűntek utáni kutatás és a romok eltakarítása. George Kettaneh, a helyi Vöröskereszt vezetője szerint a szervezet az egészségügyi minisztériummal karöltve próbálja elhelyezni a halottasházakban az áldozatok holttestét, a kórházak pedig már megteltek sérültekkel.
Marvan Abbud bejrúti kormányzó közölte a libanoni MTV televízióval, hogy 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették az otthonukat. A hatóságok azon vannak, hogy élelemmel, ivóvízzel és hajlékkal lássák el őket.
A tűzoltóság tíz emberét veszítette el, és a kár három-ötmilliárd dollárra (880–1500 milliárd forint) vagy még annál is többre rúg – mondta a kormányzó. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek.
A jordániai földtani intézet szerint a robbanás 4,5-es erősségű földrengésnek felelt meg a Richter-skálán. Hírügynökségek megjegyzik, hogy a tizenöt éves libanoni polgárháború idején se történt ekkora erejű robbanás a libanoni fővárosban. Az erejére utal, hogy még a Bejrúttól kétszáz kilométernyire lévő Cipruson is lehetett érezni.
A libanoni főváros egyes részei háborús rombolás képét mutatják. A robbanás több bejrúti városnegyedben okozott pusztítást, a lökéshullámban épületek és gépkocsik tucatjai semmisültek meg, egyes házaknak csak a homlokzata omlott le. A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint károk keletkeztek a többi között Finnország, Argentína és Kazahsztán libanoni nagykövetségének épületében. A Sky News Arabia reggeli híradása szerint 14 órával a robbanás után sok helyütt még mindig nem sikerült eloltani a tüzet.
Füst gomolygott a bejrúti kikötő felett, épülettörmelék töltötte meg a környékbeli utcákat, mindenütt kiégett gépkocsik láthatók. A libanoni hadsereg lezárta a környéket és a katasztrófa helyszínéhez vezető utakat.
– A robbanás következtében teljesen megsemmisült Libanon központi magtára a benne tárolt gabonával együtt, így az országnak egy hónapnál kevesebbre elegendő gabonatartaléka maradt, miközben a élelmiszer-biztonság fenntartásához három hónapnyi tartalékra lenne szüksége – mondta Raul Nehme gazdasági miniszter. Franciaország közölte, hogy még szerdán két repülőgépet indít 15 tonna mentőfelszereléssel, továbbá egy hattonnás összeszerelhető tábori kórházat is küld, amely ötszáz sérült ellátására alkalmas. Mentőcsapatot küld Libanonba Csehország, Oroszország pedig bejelentette, mobilkórházzal támogatja a sebesültek ellátását. Elsők között ajánlotta fel segítségét Irán és Izrael is.
A robbanások oka még mindig ismeretlen, a helyi sajtó ugyanakkor érdekes részleteket tár fel a bejrúti kikötővel kapcsolatban.
Ahogyan arról a Magyar Nemzet is írt, vélhetően egy petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az első robbanást, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be. A veszélyes anyag egy orosz felségjelzésű hajón érkezett a közel-keleti országba, ami technikai hibákra hivatkozva szakította meg útját. Kikötését követően a hajót magára hagyta a legénység, ezt követően pakolták le róla a több ezer tonnányi ammónium-nitrátot. Ez hat évvel ezelőtt történt, s bár számos dokumentum jelzi, a hatóságok tudtában voltak az áru által jelentett veszéllyel, mégsem szállították el.
A bejrúti kormányzó szerint 2014-ben készült egy biztonsági jelentés, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosban robbanás következhet be, mert helytelenül tárolnak rendkívül robbanékony anyagokat. Az ammónium-nitrát vízben jól oldódó só, műtrágya és robbanószerkezetek készítésére is használják. Emlékezetes, hogy Timothy McVeigh 2,2 tonna ammónium-nitráttal robbantotta fel 1995 áprilisában az egyesült államokbeli Oklahomában a szövetségi irodaházat.
A detonáció 2,3 tonna TNT robbanóerejének felelt meg, és hallani lehetett a várostól 90 kilométerre is. A terrortámadásban 168 ember halt meg.
Egy másik, ammónium-nitráttal összefüggő hatalmas robbanás 1947-ben történt a szintén az egyesült államokbeli Texas Cityben, ahol egy 2200 tonna ilyen vegyi anyagot szállító hajón következett be detonáció. A robbanás átterjedt a közeli olajlétesítményekre és egy vegyi üzemre. Legkevesebb 575-en meghaltak, és mintegy négyezren megsérültek.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép
Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet
Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát
A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz
Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?
Fordulat következett be a Nemzeti Színházban történt balesetről szóló nyomozásban
Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra
Vinícius Júnior: Mi sosem adjuk meg magunkat; De Ligt: Kegyetlen a labdarúgás
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre
Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó
Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)
KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezOrbán Viktor fogadta az állami látogatásra Magyarországra érkező kínai államfőt
Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Erőszakba torkolltak az amerikai Izrael-ellenes tüntetések + videó
Sorra számolták fel a tiltakozótáborokat a hatóságok, több tucat embert letartóztattak.
Hszi Csin-ping megérkezett Budapestre + videó
Videón, ahogy leszáll a kínai elnök gépe.
Kiutasították az orosz védelmi attasét az Egyesült Királyságból + videó
Kémkedéssel vádolják a diplomatát, az orosz nagykövetet behívatta a kormány.