Hosszú az út a hazatéréshez az iraki menekülteknek

Az Ökumenikus Segélyszervezet egyetlen magyar segélyszervezetként 2016 óta állandó irodával segíti az iraki háború, az Iszlám Állam pusztításának károsultjait. Ez alatt az idő alatt több mint kétmilliárd forint értékben hatvanötezer kedvezményezettnek nyújtottak támogatást. Lapunk a helyszínen járt utána annak, hogy dolgozik a magyar szervezet, mit jelent a segítség a helyieknek, és mire elég az erőfeszítésük egy porig rombolt országban.

Látogatás egy felújított háznál Karakosban. Fotó: László Dávid

Szétbombázott ház az utolsó épület Karamles határában. Légi csapást mértek rá, mert a földszintről alagút indult, amelyben észrevétlenül közlekedhettek az Iszlám Állam orvlövészei. Bár a járatot már betemették, és a békák vették használatba, a bejárat még mindig látszik. – Az az én házam volt! – mutat a romokra Mílad. Széles mosoly ül arcán, veszített ő többet is: amikor 2014-ben a dzsihadisták megtámadták a keresztény többségű falut, mindent hátrahagytak. – Eltűnt az autóm is. Jelentettem, de nyoma sincs. Szerintem azóta már Szíriában jár – legyint. Az átélt nehézségek ellenére mégis bizakodók a helyiek, ragaszkodnak szülőföldjükhöz.

– Én soha nem hagynám el Irakot. Nincs ennél jobb hely

– kap a szón ekkor a beszélgetést hallgató Dzsozef.

Az Iszlám Állam alagútját rejtette a lebombázott ház. Mögötte már épül a víztisztító.
Fotó: László Dávid

A két férfi egy hatalmas, kék konténer körül serénykedik: az építmény egy mobil víztisztító berendezés, melyet az Ökumenikus Segélyszervezet vásárolt a nehéz sorsú településnek a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával. A tervek szerint a készülék az egész falu lakosságát ellátja tiszta ivóvízzel. – Nagyszerű! Hatalmas öröm ez nekünk! – lelkendezik Mílad, miközben a lefolyót szereli. Hogy eddig honnan szereztek tiszta vizet? – Hát sehonnan! Itt eddig nem volt rendes ivóvíz – tárja szét a karját. Itták, ami jött a kútból vagy esett az égből. A konténer belseje vezetékek, csövek, tartályok, kapcsolók és monitorok labirintusa. A HidroFilt Kft. két magyar szakembere éppen azon munkálkodik, hogy finomra hangolják a bonyolult berendezést. Mi lesz itt, ha egyszer elromlik valami?! – Semmi. A rendszer teljesen automata. Egyébként két helyi operátort képezünk ki a kezelésére. Ha bármi gond adódik, távolról, telefonon, vagy a világhálón keresztül is tudunk segíteni – oszlatja el az aggodalmakat Farkas János, aki a koronavírus-járvány előtt még óceáni olajfúró tornyokon dolgozott. Internet, állandó elektromos áram – azért egy iraki faluban még ezeket a kihívásokat sem egyszerű megoldani. De akadtak más bonyodalmak is.

– Többször kellett hangsúlyozni, hogy a konténerbe csak védőfelszerelésben lehet belépni. Itt veszélyes vegyszerekkel dolgoznak, elég egy rossz mozdulat… Nem lehet például csak úgy, papucsban mászkálni!

– magyarázza Karai Gergő. A víztisztítónak mindenesetre már fél Karamles csodájára járt.

Karai Gergő (középen) és Farkas János magyaráz. Távolról is figyelnek.
Fotó: László Dávid

– Az Iszlám Állam előtt 820 keresztény családunk volt, most 345 van. Maradt még vagy kétszáz Kurdisztánban és Irak más részein. A maradék harmaduk külföldön próbált szerencsét – panaszolja a település papja, Thabet atya. Mint mondja, a lakosok lassan visszaszivárognak, de nagy baj, hogy nincs hova: a dzsihadisták több száz házat kifosztottak, megrongáltak, kilencven pedig teljesen megsemmisült a háborúban.

– Szétverték az iskolákat, az óvodát bombagyárként használták

– idézi fel a terroristák rémuralmát. – Amikor a települést felszabadítottuk, az iskola egy része le volt égve. Az Ökumenikus Segélyszervezet kifestetett, kicserélte a tetőszerkezetet, az elektromos hálózatot. Bojlereket szereltek fel, hogy legyen meleg vizünk, bebútorozták a tantermeket, de még laptopokat is kaptunk – sorolja a magyar segélyszervezettől kapott segítséget már az egyik általános iskola igazgatója. Az egyszerű, de takaros tantermek most üresen kongtak, a járvány miatt a diákok otthonról tanulnak. – Már aki tud. Nagyjából a tanulók harmada tud csatlakozni az órákhoz. A többieknek nincs megfelelő eszközük vagy internetkapcsolatuk hozzá – panaszolja a tanár. Elmondása szerint egyébként az iskola már szinte tökéletes is, inkább a szülők szorulnának támogatásra, mert kevés a munkahely a környéken.

Az Iszlám Állam levéste a kereszteket a templomokban.
Fotó: László Dávid

A hazatéréshez vezető úton az egyik első lépés, a lakóházak, az infrastruktúra újjáépítése – különösen az Iszlám Állam által feldúlt Ninive-fennsíkon – komoly feladatot jelent. Karakost, Irak legnagyobb keresztények lakta települését Ferenc pápa érkezésére úgy kicsinosították, mintha kicserélték volna.

– Jöhetne minden évben a pápa, ha ez kell a rendhez

– tréfálkoznak a helyiek. A város egyik negyedében az Ökumenikus Segélyszervezet több házat is felújított, az utca végén tábla mond köszönetet a magyar segítségért. A lakosok boldogan invitálnak minket otthonukba, a konyhában nagyüzemi méretekben rotyog az ebéd – a szobákon húszan osztoznak. A népes család mégsem „lakta le” az épületet, minden olyan tisztán ragyog, mintha tegnap adták volna át. Kirabolt szobák, kiégett falak, betört üvegek, szemét – a terroristák pusztításáról itt is ugyanazokat a történeteket halljuk, mint eddig mindenhol. – Úgy nézett ki a ház, mint a szomszéd – mutat házigazdánk erkélyükről a mellettük árválkodó feldúlt épületre. És a tulajdonosai? – Nem tudjuk. Ők sosem tértek vissza – rázza a fejét.

Látogatás egy felújított háznál Karakosban.
Fotó: László Dávid