Arszen Avakov a belügyi tárca élére közvetlenül a véres eseményekbe átcsapó Euromajdan után került. 2014. február 27. óta tölti be mostani pozícióját. Ő az egyetlen, aki Petro Porosenko korábbi államfő környezetéből a helyén tudott maradni a 2019-es elnökválasztás után is. Amikor Volodimir Zelenszkij elsöprő támogatottsággal elfoglalta az elnöki széket, azt mondták, hogy Avakov csak hat hónapig marad a posztján, amíg a kormányzó Nép Szolgája pártban meg nem találják a legrátermettebb személyt a belügyminisztérium irányítására. Azóta eltelt közel két év, és a mai napig keresik az utódját. Vagy csak arról van szó, s ez a valószínűbb, hogy egyszerűen nincs olyan szereplője az ukrán politikának, aki jobban kezében tudná tartani a rendvédelmi hatóságok gyeplőjét.
Mateusz Morawiecki: együtt fogunk működni a Patriótákkal
Nagyobb súlyt akarunk adni a tagállamoknak, és készen állunk a Patrióták Európáért pártcsaláddal való együttműködésre – jelentette ki az Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) elnökjelöltje.