Egyre aggasztóbb méreteket ölt a keresztényüldözés Európában

A 2020-as évben hetven százalékkal nőtt a keresztények ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet statisztikái szerint – írja a V4NA.

Forrás: V4NA Hírügynökség2021. 11. 28. 16:18
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) által kiadott, gyűlölet-bűncselekményekről szóló jelentés szerint csaknem ezer keresztények ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményt dokumentáltak 2020-ban Európában, ami hetvenszázalékos növekedés a 2019-es adatokhoz képest. Emellett említést tesznek arról, hogy az antiszemita indíttatású bűncselekmények száma is nőtt.

2020-ban összesen 7181 emberek és intézmények ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekményről számoltak be Európa 46 országából.

Ebből 980 keresztények, keresztény imahelyek, szimbólumok és intézmények elleni támadás volt, ami hatalmas növekedés ahhoz képest, hogy 2019-ben mindössze 578 ilyen esetet dokumentáltak.

A keresztényekkel szembeni intoleranciával és diszkriminációval foglalkozó megfigyelőközpont (OIDAC) munkatársa, Madeleine Enzlberger szerint,

a keresztények elleni gyűlölet-bűncselekmények számának hatalmas növekedése fel kell, hogy nyissa a politikai és kulturális elit szemét. A médiában és a politikában is folyamatosan nő a keresztények elleni gyűlölet, és az egyre nyilvánvalóbbá váló társadalmi problémákat alig veszik észre. Az EBESZ-jelentés csak egy részét tükrözi ennek a trendnek, amelyet évek óta dokumentálunk.

„A keresztényellenes gyűlölet-bűncselekmények tényleges száma valószínűleg lényegesen magasabb. Például csak 11 ország nyújtott be adatokat a keresztények elleni gyűlölet-bűncselekményekről az új EBESZ-jelentéshez, ami jelentősen torzítja a statisztikát. Ezen kívül pedig a leíró adatokat közlő 136 civil szervezet közül csak nyolc számolt be következetesen a keresztények ellen elkövetett incidensekről”, mondta az OIDAC egyik vezetője.

Az EBESZ Emberi Jogi Irodájának vezetője Matteo Mecacci a gyűlölet-bűncselekmény minden formájával kapcsolatban kiemelte a be nem jelentett esetek magas számát.

A gyűlölet-bűncselekményeket jobban kell dokumentálni, az érintetteknek pedig több támogatásra van szüksége. A legtöbb ilyen típusú bűncselekményt nem jelentik a rendőrségen, és nem kezdeményeznek büntetőeljárást, így az áldozatok támogatást és jogorvoslatot se kapnak.

A világméretű keresztényüldözés áldozatainak emlékére és a növekvő keresztényüldözés ellen múlt héten Bécsben flash mobot szerveztek, illetve felolvastak egy, a keresztényüldözésről szóló könyvből, amely az Iszlám Állam terrorszervezet által meggyilkolt 21 kopt kereszténnyel foglalkozik.

A flash mob szervezője és a Kirche in Not elnöke, Herbert Recherber azt mondta, „kereszténynek lenni soha nem volt olyan veszélyes, mint manapság. Ezért szeretnénk az országban található templomokat, kolostorokat és műemlékeket pirosan kivilágítani, hogy felhívjuk a figyelmet a keresztények elleni támadásra, mert ez a keserű valóság.”

A flash mobbal a keresztények drámai helyzetére is felhívták a figyelmet.

„Ezt az üldözést nem lehet titokban tartani” – tette hozzá az Osztrák Néppárt bécsi önkormányzati képviselője, Caroline Hungerländer.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Unsplash)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.