– Miniszter úr, lengyel kollégája, Zbigniew Rau a napokban azt mondta, harminc év óta most van Európa a legközelebb a háborúhoz. Van okunk az aggodalomra?
– Mi itt, Közép-Európában elég rendesen megszenvedtük az elmúlt évszázadok történelmét. Megtapasztaltuk azt, hogy ha Kelet és Nyugat konfliktusban van, akkor mi általában bajba kerülünk. Ezeknek a konfliktusoknak a vesztesei mindig a közép-európaiak voltak. Semmiképp sem szeretnénk, ha a hidegháború és annak pszichózisa visszatérne. Látjuk most is a kelet-nyugati verbális hadviselést, látjuk, ahogyan fenyegetik egymást, és ez aggodalommal tölt el bennünket. Az a nemzetbiztonsági érdekünk, hogy az Egyesült Államok és Oroszország szót értsenek, konzultáljanak egymással, mert a párbeszédnek nincs alternatívája.
– Hiába van párbeszéd, a nyilatkozatok alapján úgy tűnik, nagy a baj.
– A nyilvánosság előtt valóban háborús hangulatot szítanak, ami nem jó, hiszen a mi térségünk bőrére megy a játék. A kommunikációs színtéren túl azonban úgy tűnik, valamivel mérsékeltebb a helyzet: amikor közvetlenül beszélünk amerikai vagy orosz tisztségviselőkkel, akkor úgy tűnik, hogy a legfelső szintű tárgyalások alapvetően korrekt, normális, néha még szívélyes hangvételűek is. Bizakodásra ad okot, hogy a színfalak mögött mégiscsak létezik valamiféle normalitás.
– Hogyan juthattunk el odáig, hogy háborús retorika alakult ki Európában?
– Nem látunk bele a szereplők fejébe, nem érthetjük meg pontosan minden motivációjukat, ezért csak két dolgot lehet nekik elmondani: egyrészt megkérjük őket, hogy beszéljenek egymással, másrészt nagyon határozottan elmondjuk, hogy nem kérünk az ő konfliktusukból ebben a térségben.
– Ön Szergej Lavrov orosz külügyminisztertől nemrég kitüntetést vehetett át Moszkvában a kapcsolatok fejlesztésében elért eredményekért. Orbán Viktor miniszterelnök február elején fog tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Ebben a feszült geopolitikai kontextusban mekkora nyomás nehezedik Magyarországra a nyugati hatalmak részéről, hogy óvakodjunk a kétoldalú kapcsolatok szorosabbra fűzésétől?
– Ilyet nem kérhet tőlünk senki. Már csak azért sem, mert azok, akik háborús retorikát alkalmaznak az oroszokkal szemben, a felszín alatt hatalmas üzleteket kötnek Oroszországban és Oroszországgal. Érdemes megnézni a gazdasági adatokat, amióta szankciók vannak érvényben az oroszokkal szemben, a németek és a franciák sok milliárd euróval növelték saját exportjukat Oroszország irányába.
Ha az elmúlt tíz-tizenkét évben nem építettünk volna ki ilyen korrekt kapcsolatot az oroszokkal, akkor először is nem tudtunk volna Szputnyik oltóanyagot vásárolni.
Emlékezzünk rá, akkor vettünk orosz oltóanyagot, amikor a legdurvább koronavírus-variánsok terjedtek, és a nyugati vakcinák vagy nem jöttek, vagy késtek, vagy kevesebb jött belőlük. Másodszor: néhány héttel azelőtt, hogy kitört Európában a gázellátási pánik, megkötöttük a hosszú távú gázvásárlási megállapodást. Jó áron, a rezsicsökkentés eredményeit figyelembe véve, két útvonalon, technológiailag megbízható módon jön a gáz Oroszországból.
Mi csak mosolygunk azon, hogy mások milyen pozícióba lavírozták magukat képmutató energiapolitikájukkal.
Harmadszor: amikor az év elején kirobbantak a kazahsztáni tüntetések, nyugati szövetségeseink nem tudták kihozni az Almatiban ragadt magyarokat. Egyetlen sms-t váltottam az orosz külügyminiszterrel, és másnap az oroszok segítették evakuálni a magyar állampolgárokat.
A külpolitikát ma már nem szimbólumok, nem ideológiák alapján kell folytatni, hanem a nemzeti érdekek mentén.
A magyar érdek egyértelműen az, hogy az oroszokkal egy pragmatikus, kölcsönös tiszteletre alapuló, normális kapcsolatot kell fenntartani.
– Hogyan bővíthető tovább ez a kétoldalú kapcsolat? Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin elsősorban miről fog tárgyalni?
– A 2021-es volt a legsikeresebb év a magyar–orosz kapcsolatok szempontjából, de ez nem azt jelenti, hogy hátradőlhetünk. Idén még nagyobb sikereket akarunk elérni. Először is, a paksi atomerőmű építését a létesítési fázisba kell léptetni még az első félévben, az ehhez szükséges munkákat fel kell gyorsítani, össze kell hangolni. Másodsorban szeretnénk a nemzeti oltóanyaggyárban Szputnyik oltóanyagot is gyártani. Nagy kereslet van a Szputnyikra például Argentínában, Indiában, az Egyesült Arab Emírségekben, Bahreinben és Marokkóban. Harmadrészt a Szputnyik Light oltóanyag jóváhagyásával szeretnénk még egy opciót felkínálni a magyaroknak az emlékeztető oltás felvételére. A negyedik pont: létrejött decemberben egy vasúti vegyesvállalat Oroszország és Magyarország között, amit azért hoztunk létre, hogy a záhonyi és a fényeslitkei logisztikai beruházásokat kihasználva a Kínából és Oroszországból Nyugat-Európába irányuló tranzitforgalom minél nagyobb része rajtunk menjen keresztül. Megállapodás van arról is, hogy a magyar mezőgazdasági exportot növelhetjük Oroszország irányába. Emellett a magyar–orosz légi közlekedést is sűrűbbé akarjuk tenni, márciusban indul a Jekatyerinburg–Budapest járat, decemberben pedig megindult a Moszkva–Debrecen járat. A hetedik pont az űrügyi együttműködés. Magyarország három nagy űrkutatási projektben vesz most részt Oroszországgal, amelyek részeként a nemzetközi űrállomásra kerülő eszközöket fogunk előállítani. Dolgozunk egy további együttműködésen is, amely által magyar kutatóűrhajós is részt vehet majd ezeknek az eszközöknek az installációjában az űrállomáson.
– Magyarország mit keres az űrben?
– Ez sci-finek tűnhet első ránézésre, de az a helyzet, hogy az űripar ma már minden egyes ország iparstratégiájának a része. A különböző tudományos kísérletek ma már űrkörülmények között zajlanak, legyen szó például gyógyszerkísérletekről, de a különböző telekommunikációs szolgáltatásokhoz is a világűrre van már szükség.
Ez tehát egy nemzetstratégiai kérdés.
Magyarországnak van egy hagyatéka még az elmúlt évtizedekből, ugyanis hazánkban épültek ki olyan űripari kapacitások, amelyek rendkívül sikeresek, de kevesen tudnak róluk. A világ legnagyobb műholdflottájának az építésében is rengeteg magyar eszközt használnak.
– Beszéltünk az orosz–ukrán válságról, az energiaválságról, a koronavírus-járványról. Mi fenyegeti ma leginkább Európa, azon belül is Közép-Európa biztonságát?
– Nyilvánvalóan a migrációs folyamatok. Tavaly 122 ezer illegális migránst kellett megállítanunk a déli határunkon, és továbbra is megvan minden egyes olyan konfliktus vagy veszélyforrás, amely migrációs hullámok megindulásával fenyegetett: az afganisztáni válság, a szíriai polgárháború, a szubszaharai térség válságai. Egyet sem sikerült megoldani. A migrációs hullámok egyre erőteljesebben fogják sújtani Európát, mert a kiváltó okok egyre súlyosabbá válnak. Ez ellen fel kell lépnünk.
– A magyar kormány többször világossá tette: megállítani kell a migrációt, nem kezelni, ahogy az Európai Unióban sokan szeretnék. Meg lehet egyáltalán állítani?
– Én azt gondolom, hogy igen. A kiváltó okokat kell kezelni. Mindaddig persze nem lehet megállítani, amíg Brüsszel olyan migrációs politikát folytat, amely a migránsokat Európába vonzza. Jelenleg például hetvenkilenc afrikai, karibi és csendes-óceáni országgal akarnak megállapodást kötni az Európába irányuló migrációs folyamatok koordinálásáról. Ez gyakorlatilag az ENSZ 2018-as migrációs csomagjának a kistestvére. Mindaddig, amíg ilyen politikát folytatnak Brüsszelben, kettőzött erővel kell védenünk a határunkat.
– Az orosz–ukrán konfliktus kontextusában nem mehetünk el szó nélkül a magyar–ukrán kapcsolatok mellett sem, hiszen a kárpátaljai magyarok kisebbségi és nyelvhasználati jogait sértő ukrán törvények miatt Magyarország blokkolja Ukrajna euroatlanti közeledését. Ön december végén azt mondta, bízik abban, hogy 2022 jobb év lesz a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, mint a tavalyi volt. Miért ilyen bizakodó?
– Most már nem bizakodó vagyok, hanem egyszerűen csak reménykedem, mert a remény hal meg utoljára.
Bármilyen gesztust tettünk eddig, pozitív visszaigazolást gyakorlatilag nem kaptunk cserébe.
Mondok egy példát: az ukránok kértek egy telefonbeszélgetést Orbán Viktor miniszterelnök úrral tavaly év végén. Volodimir Zelenszkij elnök minden jót elmondott neki Magyarországról, nagyon pozitívan festette le a kétoldalú kapcsolatok jövőjét, majd kis túlzással rögtön a telefonbeszélgetés után beterjesztett egy törvényjavaslatot az ukrán parlamentben, ami arról szól, hogy kettős állampolgárok nem láthatnak el közhivatalt. Ez azt jelenti, hogy a nemzeti közösségekhez tartozók közül a magyarokat szinte teljes egészében ki akarja zárni a közéletben történő részvételtől. Mondok egy másik példát: az ukránok segítséget kértek tőlünk, hogy Magyarországon keresztül szállítsunk gázt Ukrajnának. Mi erre igent mondtunk, az év első három hónapjában hétszázmillió köbméternyi gáz szállítása vált lehetővé Magyarországon keresztül Ukrajnába, ami az egyik legjelentősebb import nyugati irányból. Ehhez képest semmilyen előrelépés nem történik a magyar nemzeti közösséget illető ügyekben. Amikor kellett, lélegeztetőgépet vittünk, klórt adtunk a víztisztításhoz, ukrán gyerekeket üdültettünk a Velencei-tó partján, sebesült ukrán katonákat láttak el a kórházaink, gázt szállítottunk.
Ehhez képest a kárpátaljai magyarságnak csak a jogfosztás, a provokáció és sok esetben a fizikai megfélemlítés jutott. Ez elfogadhatatlan.
A kelet-európai biztonsági helyzet kontextusában is őszintén elmondtam az európai uniós és a NATO-s kollégáknak: ha az ukránok nem lépnek vissza ettől a politikától, az nagyon erőteljesen korlátozni fogja a magyar kormány lehetőségét arra nézve, hogy Ukrajnának bármiféle támogatást biztosítsunk, akár ebben a konfliktusban is.
– A kisebbségi jogfosztások nyilvánvalóan elsősorban az Ukrajnában élő oroszok ellen irányulnak. Nem került szóba olyan magyar–ukrán kétoldalú megállapodás, amelynek értelmében a kárpátaljai magyar kisebbségre nem vonatkoznának a jogfosztó törvények?
– Először is, engem nem nagyon érdekel, hogy az ukránok ki vagy mi miatt csinálják azt, amit csinálnak. Azt is rendre el kell mondanom a nyugati kollégáimnak, hogy a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos fellépésünknek nincs semmilyen orosz dimenziója. Próbálkoztunk már mindennel. Felajánlottam, hogy a magyar közösséget sorolják az őshonos kisebbségek közé, ezáltal minden jogfosztás semmissé válna. Erre se voltak hajlandók. Pedig nem az utóbbi tíz évben költözött 150 ezer magyar Kárpátaljára. Ha valaki őshonos, ők aztán azok. Tehát alapvető történelmi tényadatok elismeréséig nem tudunk eljutni, ami azért nagy baj.
– Novemberben a Hír TV-ben azt mondta: „A visegrádi csoport ma az Európai Unión belül a legszorosabb, leghatékonyabb és legeredményesebb összefogás, amely képes ennek a térségnek az érdekeit hatékonyan képviselni”. Ez a kijelentés akkor is érvényes, amikor az új cseh külügyminiszter és az új cseh parlamenti elnök bírálja Magyarországot, amiért az év elején szolidaritást vállaltunk a zavargásokkal szembesülő kazahsztáni vezetéssel?
– Továbbra is tartom, hogy a visegrádi csoport a leghatékonyabb és legszorosabb szövetség az Európai Unión belül. Az is igaz, hogy folyamatosan össztűz alatt áll: hol kívülről támadják, hol belülről azok, akiket kívülről noszogatnak.
Ha nem lenne erős szövetség, akkor senki nem foglalkozna vele.
Közösen akadályoztuk meg a kötelező letelepítési kvótákat, és folyamatosan lépünk fel közösen olyan európai ügyekben, mint például az atomenergia elismertetése zöldenergiaként. Az a helyzet, hogy most már tizenkettedik éve kormányzunk, a másik három országban bekövetkező kormányváltások idején pedig mindig elhangzik az a jóslat, hogy harangoztak a visegrádi négyeknek. Aztán az adott ország új miniszterelnöke hamar rájön arra: ha valamit el akar érni európai uniós szinten, amihez a saját ereje nem elég, akkor mégiscsak ez a legjobb együttműködés. Emlékszem arra, amikor a négy miniszterelnök pártja teljesen más európai pártcsaládhoz tartozott: mi az Európai Néppárthoz, Robert Ficóék a szocialistákhoz, Andrej Babisék a liberálisokhoz, Mateusz Morawieckiék a konzervatívokhoz. Mégis mindig jól együttműködtünk.
– Talán nem titok, hogy a nyugati balliberális erők örülnének a magyar kormány megbukásának, de számíthatunk-e konkrét beavatkozási kísérletekbe az áprilisi választásokba?
– A világon kevés olyan kormány van, amely nyíltan felvállalja a liberális mainstreammel szembeni álláspontját. Nagyon ritka az, hogy egy ország kormánya nyíltan patrióta, kimondja, hogy a nemzeti érdekekre fókuszál, hogy a keresztény, hagyományos értékekre alapuló, szuverén politikát folytat. A mi létezésünk és az általunk elért sikerek az élő cáfolatai annak az ideológiai, hegemonisztikus megközelítésnek, hogy a liberális mainstream az egyetlen helyes út.
Ez megemészthetetlen ellenfeleink számára, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy eltávolítsanak bennünket. Ezért ilyen nagy az érdeklődés a magyar választások iránt még külföldről is. Már észleljük az ezzel kapcsolatos mozgolódásokat.
Az EBESZ-t nyomás alá helyezik, hogy a lehető legszélesebb körű, legnagyobb létszámú megfigyelő misszióval vegyen részt a választáson. Egyes nagykövetségek bujtogatják a többit Budapesten, hogy legyenek közös fellépéseik. A cseh házelnök nyíltan beszél arról, hogy kiebrudalnának minket. Az amerikai szervezésű demokráciacsúcsra az európai uniós országok közül csak mi nem kaptunk meghívást. A liberális mainstream megpróbálja a lehető legtöbb támogatást megadni a magyar ellenzéknek. A magyar államnak kötelessége fellépni a választási eredményt befolyásolni igyekvő kísérletek ellen, mert senki más, kizárólag a magyar állampolgárok hozhatnak döntést Magyarország jövőjéről.
Borítókép: Szijjártó Péter (Fotó: Kurucz Árpád)
