A Székelyhon portál kérdésére válaszolva Kis Júlia, a perben Csíkszentmártont képviselő Mikó Imre Jogvédő Szolgálat ügyvédje azt mondta,
üdvözlik a döntést, mert a bíróság jóváhagyta azt, amit kértek, megállapítva, hogy az építési engedélyt jogellenesen bocsátották ki, és elrendelte az építmények lebontását.
Számítanak arra, hogy a dormánfalviak fellebbeznek, de állnak elébe – jegyezte meg.
Temetőfoglalás után a bíróságra
Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a csíkszentmártoniak gondozták, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Ezután több per kezdődött, eddig Dormánfalva áll vesztésre, mert jogerősen már kettőt elveszített. A már említett mellett azt is, amelyet azért indított, hogy vonják vissza az alcsíki község önkormányzata által hozott, az úzvölgyi hadi temető és az egykori kaszárnyák által elfoglalt területnek a község közvagyonába vételére vonatkozó határozatot. A Bákó megyei város ugyanakkor 2020-ban a temető körül több, csíki közbirtokosságok által birtokolt területet is telekkönyveztetett saját nevére, emiatt ezekkel is perben áll.
Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.
Borítókép: Úzvölgyi katonatemető (Fotó: MTI/Veres Nándor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!