Az UCE Research és a Proxi.cloud közel 500 ezer fogyasztó bevonásával egy olyan tanulmányt készített, amely rámutat arra, hogy az orosz piacon maradt kereskedelmi láncok bojkottja nem talált nagy visszhangra a lengyelek körében. Az Auchan, a Leroy Merlin és a Decathlon a legkedveltebb áruházláncok Lengyelországban, bár ezek a cégek nem vonultak ki Oroszországból az ukrajnai invázió kezdete után – olvasható a V4NA Hírügynökség cikkében.
Az Auchan üzletek és a konkurens hipermarketek látogatottságának összehasonlítása után kiderült, hogy a háború kitörése után nemhogy csökkent, inkább nőtt az Auchan forgalma, mégpedig 4,5 százalékkal. Mateusz Choluj, a Proxi.cloud vezetője szerint
könnyebb megváltoztatni a vásárolt élelmiszermárkákat – amennyiben azok minőségben és árban összehasonlíthatók – mint elhagyni egy közeli boltot, különösen az emelkedő üzemanyagárak és az állandó időhiány idején.
Vagyis, a szakértő szerint az emberek inkább mondanak le bizonyos márkákról, mint magáról a boltról, amelyet már megszoktak és amelyet könnyű elérni. Mateusz Choluj azt is kiemelte, hogy sok lengyel támogatta a menekülteket azzal, hogy élelmiszert, ruhát, gyógyszereket, higiéniai termékeket és egyéb cikkeket vásárolt számukra, ezekért pedig többek között az Auchan üzletekbe jártak, így ez is hozzájárult a 4,5 százalékos növekedéshez.
Adam Grochowski, a Proxi.cloud munkatársa szerint azzal, hogy egy üzletlánc egy helyre fókuszálja a széles kereskedelmi kínálatát, azt éri el hogy kényelmes lesz ott vásárolni, ezért a vásárlók nem fogják elhagyni a boltot, még az ukrajnai háború körülményeit tekintve sem.
A fogyasztóknak túl sok időt kellene tölteniük azzal, hogy a megszokott termékeket új helyeken keressék. Igaz, hogy sok fogyasztó ellenzi az ukrajnai háborút, és határozottan demonstrál, sőt negatívan gondolkodik ezekről az üzletekről, mégis továbbra is vásárolnak azoknál
– mondta Adam Grochowski, aki hozzátette, hogy a Decathlon üzleteiben sem tapasztalható visszaesés. A Decathlon saját márkás termékei esetében háromszázalékos vásárlószám-növekedést regisztráltak, míg a versenytársak átlagosan csak egyszázalékos növekedést értek el. Choluj szerint a lengyelek talán azért nem bojkottálták a Decathlont Oroszország Ukrajna elleni támadása után, mert az üzletlánc termékeivel segítettek az ukránoknak.