A törvényszéki szakértőkből álló csapat extra védelemmel felszerelkezve indul Ukrajnába, hogy részt vegyen a bizonyítékok mihamarabbi összegyűjtésében a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) számára.A holland rendfenntartó erők széles körű képzettségre tettek szert a törvényszéki tudományok területén a 2014 júliusában Kelet-Ukrajna felett lelőtt maláj utasszállító repülőgéppel kapcsolatos nyomozások során - emlékeztetett az NlTimes.
Hollandia rendvédelmi tiszteket küld Ukrajnába a háborús bűnök kivizsgálására
A holland hadsereg részeként működő, de rendőri jellegű feladatokat is ellátó rendfenntartó erő, a Koninklijke Marechaussee (KMar) több tucat tisztet küld Ukrajnába, hogy segítsék a háborús bűnök kivizsgálását – írta pénteken az NlTimes hírportál.

Többhetes ukrajnai tartózkodásuk során a KMar tisztjei olyan helyszíneken fognak vizsgálódni, ahol feltehetően háborús bűncselekményeket követtek el.
A holland kormány támogatja az Oroszország indította háború során elkövetett bűncselekmények kivizsgálását, segíti az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa által létrehozott vizsgálóbizottság munkáját, és társalapítója a háború miatt elszámoltatást szorgalmazó nemzetközi csoportnak.
További Külföld híreink
Wopke Hoekstra külügyminiszter egymillió eurót adományozott az ICC-nek az ukrajnai vizsgálatokhoz. Hollandia ezenfelül katonai támogatást is nyújt Ukrajnának: Kajsa Ollongren védelmi miniszter kedden bejelentette, hogy korlátozott számban nehéztüzérségi fegyvereket, páncélos tarackokat küldenek.
Hollandia nem nyugszik addig, amíg minden háborús bűncselekményt ki nem vizsgálnak, és az elkövetőket nem vonják felelősségre– nyilatkozott korábban Mark Rutte miniszterelnök.
Borítókép: Antonió Guterres ENSZ-főtitkár (Fotó: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Medvegyev elárulta, hogy ki buktatta le Zelenszkijt és a korrupt bandáját
„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

„Ausztriának Orbán Viktor példáját kellene követni”
Ausztria sem kér a migrációs politikából.

Lezuhant egy repülőgép Magyarország szomszédjában
A roncs még a hatóságok megérkezésekor is lángolt.

Bezár Bécs ikonikus karácsonyi vására
Ez az oka.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Medvegyev elárulta, hogy ki buktatta le Zelenszkijt és a korrupt bandáját
„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

„Ausztriának Orbán Viktor példáját kellene követni”
Ausztria sem kér a migrációs politikából.

Lezuhant egy repülőgép Magyarország szomszédjában
A roncs még a hatóságok megérkezésekor is lángolt.

Bezár Bécs ikonikus karácsonyi vására
Ez az oka.














