Az oroszbarát szavazótábor tehát alaposan megcsappant, de egyébként se lenne kire behúzniuk az x-et.
Május elején az ukrán parlament nagy többséggel megszavazta a Moszkvával együttműködő pártok betiltását, korábban tizenegy „Oroszországhoz köthető” alakulat működését függesztették fel.
Legtöbbjük jelentéktelen erőt képvisel, kivéve az Ellenzéki Platform – Az Életért pártot, amely 2019-ben a második legtöbb szavazatot begyűjtve 44 mandátumhoz jutott a 450 fős törvényhozásban. Megemlíthető még a hat képviselői helyet szerző Ellenzéki Blokk, amelynek tagsága főként a volt elnök, Viktor Janukovics szövetségeseiből állt. De az ellenzék vezető politikusai amúgy is ellehetetlenültek. Az Ellenzéki Platform egyik vezére, Viktor Medvedcsuk nemrégiben bilincsbe verve került elő, a másik meghatározó figura, Vadim Rabinovics Izraelbe menekült. A korábban az Ellenzéki Blokk élén álló Jevhenyij Murajev – akit a brit hírszerzés szerint az oroszok Volodomir Zelenszkij ukrán elnök székébe ültettek volna – pedig állítólag meg sem állt Moszkváig.
A lépés nem jelenti automatikusan, hogy a megválasztott képviselők elvesztenék mandátumukat, vagy ne alapíthatnának új pártot. Az Ellenzéki Platform még próbálkozik is, a párt parlamenti frakciója új névvel új csoportot hozott létre a törvényhozásban. De sok babér nekik már nem fog teremni. Olekszij Danyilov, az Ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője (ő volt az, aki szerint Orbán Viktor magyar miniszterelnök előre tudott az Ukrajna elleni támadásról, és Kárpátaljára fáj a fogunk) sokat sejtetően arra figyelmeztetett, hogy





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!