Jogalkotás-kezdeményezési joga is lehet Romániában a két legnagyobb titkosszolgálatnak. Sajtóértesülések szerint a parlament elé kerülő törvénytervezetek kiszélesítenék a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) sokak által eddig is szerteágazónak tartott jogköreit. Nicolae Ciuca miniszterelnök korábban azt mondta, az SRI, valamint az SIE jogköreit bővíteni kívánó törvénytervezetek elkészítésében az érintett szolgálatok is részt vettek. A tervezet egyik legtöbbet idézett kitétele szerint a magán- és a jogi személyeknek, valamint az állami intézményeknek kötelességük segíteni az SRI munkatársait, ha azok támogatást kérnek tőlük egy művelettel kapcsolatban. Ráadásul az illető köteles titokban tartani a segítség tényét. Az SRI válna továbbá a lehallgatásokért felelős országos hatósággá, a hírszerzés tisztjeinek esetleges peres ügyeiben pedig erre külön kijelölt ügyészek járhatnának el.
Erősödhetnek a román titkosszolgálatok
A román titkosszolgálatoknak eddig is erős befolyásuk volt a politikai életre.

A bukaresti média és egyes elemzők szerint a román titkosszolgálatoknak eddig is erős befolyásuk volt a politikai életre. Nemrég Ludovic Orban volt miniszterelnök is erről nyilatkozott. A Főtér kolozsvári portál által idézett interjúban a Nemzeti Liberális Párt egykori vezetője azt mondta, a titkosszolgálatok láthatatlan keze ott munkál a pártokban, a parlamentnek pedig semmilyen ellenőrzése nincs fölöttük. „Ha megnézzük, hány politikusnak van diplomája a különféle oktatási intézményektől, mint amilyen az SRI Akadémia vagy hasonló intézmények, ha megnézzük, hogy vannak nem természetes karrierek, amelyeket nyilvánvalóan »szponzoráltak«, akkor azt látjuk, hogy ezek a karrierek nem olyan embereké, akik beléptek egy pártba, és természetesen, fokról fokra lépve, érdemeik alapján futnak be egy pályát. (…) Üstökösként tűnnek fel emberek mindenféle fontos köztisztségekben, a semmiből érkeznek és a semmiben tűnnek el. Egészen biztos, hogy egyes titkosszolgálatoknak ráhatásuk van a politikai döntéshozatalra. Efelől nincs kétség” – fogalmazott Orban.
Cristian Tudor Popescu, az egyik legismertebb román újságíró, elemző úgy véli, a mostani kezdeményezés célja, hogy az SRI-nek biztosítsa az egykori kommunista politikai rendőrség, a Securitate szerepkörét.
További Külföld híreink
Borítókép: Nicolae Ciuca román miniszterelnök (jobbra) és portugál hivatali partnere, Antonio Costa kezet fog a bukaresti kormányfői hivatalban, a Victoria-palotában 2022. május 19-én. (Fotó: MTI/EPA/Román kormány sajtószolgálata/Radu Badoiu)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
A Shell múltját súlyos morális terhek árnyékolják.

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője
Európa figyelmeztetést adott ki.

Berlin: Külföldről hívnak be fiatalokat a bűnbandák
A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Brüsszelnek Ukrajna lett a legfontosabb
Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Luxusjacht, botrány és Afrika – Magyar Péter új embere mindent visz
A Shell múltját súlyos morális terhek árnyékolják.

Trumpot hibáztatja Irán legfelsőbb vezetője
Európa figyelmeztetést adott ki.

Berlin: Külföldről hívnak be fiatalokat a bűnbandák
A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Brüsszelnek Ukrajna lett a legfontosabb
Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!