Nagy pontosságú rakétákkal kelet-európai országokból érkezett T–72-es harckocsikat és más páncélozott harcjárműveket semmisített meg az orosz légierő egy Kijev külvárosában lévő vagonjavító üzem területén – jelentette be Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium hivatalos szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve.
Kelet-Európából érkezett tankokat semmisíthettek meg az oroszok
A katonai szóvivő ismertette a harcok eredményeit.
Precíziós levegő-föld rakéták a donyecki régióban megsemmisítettek három, haditechnikát javító üzemet, két vezetési pontot, valamint hat élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást. Likvidáltak emellett két Osza–AKM légvédelmi rakétaindítót, két rakéta-sorozatvetőt, három rakéta- és tüzérségi fegyverraktárt, valamint egy amerikai gyártmányú AN/TPQ–50-es típusú tüzérségelhárító radarállomást. Utóbbit a „Donyecki Népköztársaságban” lévő Szeverszk közelében.
A szóvivő szerint a rakéta- és a tüzérségi csapatok 46 vezetési pontot, 123, lőállásban lévő tüzérségi és aknavető alegységet, valamint 498 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulást semmisítettek meg.
Harcászati gépek három ukrán vezetési posztra, 65 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, három lőszerraktárra és egy, a Donyec-medencébe tartó vasúti üzemanyag-szállítmányra mértek légi csapást, amelynek következtében 350 „nacionalista” vesztette életét, tíz harckocsi és páncélozott harcjármű, két Grad rakéta-sorozatvető, kilenc tüzérségi löveg és 14 speciális katonai jármű megsemmisült.
A légierő egy ukrán MiG–29-es harci gépet, a légvédelem pedig egy fegyverszállító An–26-os gépet – Odessza közelében –, két Tocska–U rakétát és 10 drónt lőtt le, köztük egy Bayraktar TB2 típusút.
Az orosz védelmi tárca összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 189 repülőgépet, 129 helikoptert, 1114 drónt, 330 légvédelmi rakétarendszert, 470 rakéta-sorozatvetőt, 1778 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 3419 különleges katonai járművet vesztettek.
Mihail Mizincev vezérezredes, a humanitárius reagálásért felelős oroszországi tárcaközi koordinációs parancsnokság és a Nemzeti Védelmi Irányító Központ vezetője szombat éjjel arról tett bejelentést, hogy Szeverodonyeckben az ukrán erők – amelyek egyes alegységeinél az emberveszteség szerinte elérte a 90 százalékot – aláaknázták az Azot vegyi üzem több mint 100 tonna nitrátot és salétromsavat tartalmazó tartályait, így kísérelve meg megállítani az orosz hadsereg előrenyomulását. A tábornok szerint a robbanásért és az általa kiváltott természeti katasztrófáért az orosz felet szándékoznak hibáztatni, ahogyan az korábban már Kremenna és Rubizsne esetében történt.
A tábornok ismét azzal vádolta meg az ukrán hadsereget, hogy lakóépületeket, iskolákat és a szociális infrastruktúra egyéb létesítményeit alakítja át katonai célokra, ezáltal bűncselekményt követ el a polgári lakosság ellen.
Ezúttal erre Harkivból, Szlovjanszkból és Druskivkából hozott fel példát.
A donyecki területvédelem szerint a régiónak immár 227 települése áll szakadár és orosz erők ellenőrzése alatt. A tájékoztatás szerint a hét végén tucatnyi lakott települést és egy bányát ért ukrán tüzérségi támadás, amelynek következtében többen életüket vesztették. A hatóság a Telegram-csatornáján azt is közölte, hogy az ukrán hadsereg az ellenőrzése alatt álló Kramatorszkban megszállta az ENSZ irodáját, kizárva onnan a világszervezet alkalmazottjait.
További Külföld híreink
Borítókép: Ukrán T–72-es (Fotó: Yasuyoshi Chiba)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezBrüsszel kötelező európai sorkatonaságot vezetne be
A júniusi európai parlamenti választások után felálló új EP-ben az első témák között tárgyalhatják majd a kötelező európai sorkatonaságot.
Magyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A Facebook „durva erőszakot ábrázoló” tartalomnak minősítette, és lejjebb sorolt egy videót a csíksomlyói búcsúról
Az összes pénzét ellopják, ha felveszi a telefont, amikor erről a számról hívják
84 éves lenne Pécsi Ildikó, így néz ki most a sírja – fotó
Svájci autópályák: úgy végzik az útfelújításokat, ahogy arról a magyarok csak álmodhatnak – videó
Sokan így rontják el a natúr csirkemellet: kihagyják az egyik fontos összetevőt
Égi jelet kaptak az esztergomiak pünkösd előtt
Elhagyta az országot a verőcei hajóbalesetet okozó szállodahajó, a szakértők szerint nem valószínű, hogy hibázott
Hatodszor bajnok a Falco a kosár NB I-ben
Orbán Viktor neves meglepetésvendéget köszöntött a felcsúti arénában
Verőcei hajóbaleset: újabb részletek derültek ki a motorcsónakról
Az oroszok elárulták, kit tekintenek ukrán elnöknek
Szívszorító részletek derültek ki a verőcei hajóbalesetben eltűnt 19 éves srácról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezBrüsszel kötelező európai sorkatonaságot vezetne be
A júniusi európai parlamenti választások után felálló új EP-ben az első témák között tárgyalhatják majd a kötelező európai sorkatonaságot.
Magyarországot méltatta a kazah külügyminiszter-helyettes
Roman Jurjevics Vaszilenko szerint sokat számít a tudatos keleti nyitási politika, amelyet Orbán Viktor kormánya képvisel.
Zelenszkij megköszönte a háborús fegyvereket, majd belerúgott a Nyugatba
Az elnök szerint Ukrajna nyugati szövetségeseinek túl hosszú idő kell ahhoz, hogy katonai segélyekről döntsenek.
Drámázik a spanyol kormány, mert az argentin elnök korruptnak nevezte Pedro Sánchez feleségét
A spanyol külügyminiszter felszólította az argentin elnököt, hogy a két ország közötti jó viszony érdekében kérjen bocsánatot.