Ankara ugyanis már évek óta hangoztatja, hogy a 2015-ös nagy migrációs válság után megtelt, nem tud befogadni több menekültet. Törökország gyakorlatilag élen jár a menekültek befogadásában: az országban mintegy négymillió, főként szíriai migráns él. Noha Recep Tayyip Erdogan török elnök célja, hogy egy részük hazatelepüljön, sokan több lehetőséget látnak Törökországban, mint Szíriában, ezért inkább maradnának.
Tavaly nyáron a tálib hatalomátvétel után is tömegek indultak el a jobb élet reményében Afganisztánból, Erdogan már akkor is úgy üzent az európai országoknak, „viseljék az afgán migráció terhét”.

Kérdéses azonban, hogy Truss tervei mennyire megvalósíthatók, ugyanis az egy hónappal ezelőtt illegális migránsokkal teli, Ruandába tartó járatot a strasbourgi Emberi Jogok Bíróságának végzése értelmében az utolsó pillanatban leállították és azóta sem indították el. Feltételezések szerint a kormány az új miniszterelnök megválasztásáig felfüggesztette ezt a projektet, mondván, túl sok és heves vitáknak adna helyet a kormányfőjelöltek között. Az, hogy ki lesz Boris Johnson utódja, szeptemberben dőlhet el, de még azután is kételyek övezik, hogy sikerül-e felszállnia az afrikai országba tartó repülőgépnek. A ruandai kitelepítéseket a többi miniszterelnök-jelölt is támogatja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!