Kétmilliárd fontnál is többe kerül a briteknek a menekültügyi rendszer fenntartása

Egy év alatt több mint másfélszeresére nőtt a bevándorlókra költött összeg a szigetországban. A statisztikák szerint jelenleg 110 000-nél is több menedékkérő kap pénzügyi támogatást a kormánytól – olvasható a V4NA Hírügynökség cikkében.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2022. 08. 27. 15:24
null
Messina, 2022. július 24. Illegális bevándorlók a messinai kikötõben 2022. július 24-én, miután egy mentõhajó több mint 600 migránst vett a fedélzetére egy halászhajóról. A bevándorlók között, öt holttestet is találtak. MTI/EPA/ANSA/Carmelo Imbesi Fotó: Carmelo Imbesi
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Évi 2,1 milliárd fontba (közel 2,5 milliárd euróba) kerülhet a brit kormánynak a menekültügyi rendszer fenntartása – írja a Daily Mail, amely azt is hozzáteszi, hogy az erre a célra szánt összeg először haladhatja meg a kétmilliárd fontos határt. Mindez azt is jelenti, hogy a brit belügyminisztérium menekültügyre fordított kiadásai 56 százalékkal, mintegy 756 millió fonttal emelkedtek egy év alatt.

A statisztikák alapján jelenleg 116 109 menedékkérő kap pénzügyi támogatást a kormánytól. A Daily Mail kiemeli: az adófizetők pénzéből származó összeg főként a menedékkérelemért folyamodó migránsok elhelyezési és ellátási költségeit, valamint egyéb kapcsolódó költségeit fedezi. A Breitbart szerint a menedékkérelem benyújtása után a migránsok ingyenes szállást, illetve heti mintegy 40 font költőpénzt kapnak, ezenfelül igénybe vehetik az egészségügyi szolgáltatásokat, illetve ingyenes fogászati ellátásban részesülhetnek, az 5–17 éves gyerekek pedig bekerülhetnek az oktatási rendszerbe.

Korábban arra is volt példa, hogy a brit kormány a menedékkérőket három- és négycsillagos szállodákban helyezte el. A menekültügyi tanács múlt havi jelentése alapján a múlt év végén 26 380 menedékkérő élt szállodában – írja a Breitbart.

A Daily Mail cikkében azt is kiemeli, hogy a belügyminisztérium a mintegy 166 ezer benyújtott menedékkérelemből 118 ezer esetben még mindig nem hozott döntést. Azokban az esetekben, ahol a tárca már döntött, a bevándorlók 76 százaléka kapta meg a menekültstátust.

A szigorúbb határellenőrzésért kampányoló Migration Watch UK elnöke, Alp Mehmet szerint a brit menekültügyi rendszer túl sok visszaélésre ad lehetőséget.

A menedékjogi kérelmek elbírálása hónapokig, ha nem évekig tart, miközben a kérelmezőket elszállásolják és költőpénzt adnak nekik. Mindezt annak tudatában, hogy szinte biztos, hogy soha nem fogják kitoloncolni őket, ami arra ösztönzi őket, hogy még többen jöjjenek

– fejtette ki Alp Mehmet.

Az említett kétmilliárd fonton túl is jelentős összegeket költ a migráció kezelésére Nagy-Britannia. A szigetország és Franciaország közötti La Manche-csatornán zajló illegális migráció megfékezésére például a brit kormány már mintegy százmillió fontot fizetett Franciaországnak. Az összegből a francia hatóságok többek között a tengerparti őrjáratokat állították fel, emellett a stratégiai pontokon éjjel is látó kamerarendszereket telepítettek.

Ennek ellenére nem csökken a migrációs nyomás a szigetország partjainál. Még a tavalyi rekordévhez képest is csaknem megduplázódott az idei első fél évben a Nagy-Britanniában partot ért illegális bevándorlók száma. 2022 első hat hónapjában összesen 15 107 fő érte el tengeren a szigetországot, tavaly az évnek ugyanebben a szakaszában ez a szám 7735 volt. Ez az ütem egyben azt is jelenti, hogy az év végéig több mint 60 000 illegális migráns érhet partot Nagy-Britanniában. Csak hogy érzékeljük: ez 2021-ben 28 526, 2020-ban 8466, 2019-ben 1843, 2018-ban 299 fő volt – olvasható a V4NA Hírügynökség cikkében.

Borítókép: MTI/EPA/ANSA/Carmelo Imbesi

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.