Az európai parlamenti képviselők a nemek közötti egyenlőségre vonatkozó rendelkezésekkel is kiegészítették a javaslatot. Arra törekszenek, hogy az európai politikai pártok és alapítványok irányító testületei biztosítsák a nemek közötti egyensúlyt, egyenlőségi tervet fogadjanak el, valamint vezessenek be protokollt a szexuális zaklatás ellen.
A parlament készen áll arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az uniós tagállamokat tömörítő tanáccsal, és az a célja, hogy a folyamatot a jövő év első felében lezárja, hogy az új szabályok a 2024-es európai választások előtt hatályba léphessenek.
Trócsányi László és Schaller-Baross Ernő, a Fidesz EP-képviselői a vitához való hozzászólásukban elmondták: a szabályok módosítása sértené a nemzeti pártok szabad működését, a pártok szabad értékválasztása felett gyámkodva ideológiai kontrollt valósítana meg.
Trócsányi aggodalmát fejezte ki a javaslat kapcsán.
Könnyen lehet, hogy aki kritikus hangot ütne meg az uralkodó széljárással szemben, az megkaphatja a vádat, hogy nem tartja tiszteletben az európai értékeket, és szankciókra számíthat. Mi csak olyan szabályt tudunk támogatni, amely kizárólag az európai politikai pártok szabad működésére vonatkozik, és nem kíván burkoltan sem behatolni olyan területre, például a nemzeti népszavazásokba, ahol semmi keresnivalója sincs
– hangoztatta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!