Rocco Buttiglione: A mai Európa nem működik

Hol van a helyük a mai Európában a családoknak, a nemzeteknek? – teszi fel a kérdést az EU reformját sürgetve Rocco Buttiglione olasz kereszténydemokrata politikus, az Edith Stein Filozófiai Intézet professzora. Silvio Berlusconi egykori Európa-ügyi miniszterét a Habsburg Ottó Alapítvány és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem konferenciáján kérdeztük.

– Amikor fent járt a minap a Miniszterelnökségen, a karmeliták valamikori rendházában fogadták. Karmelita nővér volt a mártírhalált halt Edith Stein is, akiről az önök intézetét elnevezték, és aki Keresztes Szent Terézia Benedikta néven ma Európa egyik védőszentje. Nagy szimbólumok között élünk, de hová lett a kereszténység az európai mindennapokból?

– Európa a világ egészét tekintve veszít a jelentőségéből. Csak hisszük magunkról, hogy az emberiség élcsapata vagyunk, de nem ez a helyzet. Visszaszorulóban vagyunk demográfiailag, gazdaságilag is. A katolikus egyház világszerte bővül, noha Európában csökken a jelentősége. Az igazi kérdés tehát valójában az, fennmarad-e Európa? Minden civilizációnak megvan a maga életciklusa, és az az érzésem, Európa most egy ilyen ciklus végéhez közelít. De az is elképzelhető, hogy később egy felívelő szakasz következik. A jövőnk mindenesetre a gyermekeinken múlik, a születésszám márpedig alacsony Európában. Olaszországban például 1,3 az átlagos termékenységi ráta, ami persze nem jelenti azt, hogy minden nő vállal gyermeket. Az én feleségem még négy gyermeket szült, s vannak, akik többet. De ha ez így megy tovább, úgy beszélnek majd az utánunk következő korok emberei az olaszokról vagy a németekről, ahogy mi az asszírokról vagy a babilóniaiakról.

– Katolikus szemmel miben látja a legnagyobb veszélyt: az elvilágiasodásban, a genderideológiában vagy a muszlimok tömeges nyugat-európai bevándorlásában?

– Tegyük most félre az iszlám bevándorlást! Mi a gond azzal, ha olyan területeket foglalnak el, amelyeket mi magunk hagyunk parlagon? A genderideológia nagy probléma. De a szexualitás – az emberi tevékenységek egyik fő mozgatórugója – sem nyeri el valahogy azt az értelmet, amelyet pedig el kellene nyernie. Amikor az ember húszéves, a szexualitás még önmagáért fontos. De később ráébredünk, hogy azáltal nyer értelmet, ha gyermekek is születnek belőle, az én koromban pedig már arra is, hogy akkor, ha unokák is. Ma a kultúránk megreked az egyéjszakás kalandoknál, és úgy látom, a mai fiatal férfiak tartanak a nőktől, és senki nem segíti őket tanácsokkal.

– Kiknek a feladata a szexuális nevelés? A szüleiké? Lelkipásztoroké? Másoké?

– Természetesen a szülőké. Az én feladatom, hogy elmagyarázzam a gyermekeimnek, milyen csodálatos kapcsolat gyümölcseként jöttek világra, és őket is érdekli, hogyan születtek. Aztán persze a párkapcsolati döntéseiket ők maguk hozzák meg.

– Bízik Giorgia Meloni új, jobboldali kormányában? Az új miniszterelnökük az elmúlt években kifejezetten méltatta a magyar családpolitikát.

– Igen, a magyar családpolitika az egyik legjobb Európában. Melonival korábban sok mindenben nem értettem egyet, de meg kell hagyni, az elmúlt két-három évben nem vétett hibát. Legutóbb pedig csodálatos beszédet tartott a római parlamentben. A bevándorlással például az a helyzet, hogy nem lehet rá teljesen nemet mondani, de azért feltétlen igent sem. Az államnak kell ellenőrzése alatt tartania a területét és meghatároznia a szabályokat. Világos különbséget kell tennünk a tényleges menekültek és a gazdasági migránsok között; az utóbbiak csak abban a mértékben jöhessenek, amennyit megenged a kapacitásunk! És persze nem szabad lemondanunk a hazaküldésük lehetőségéről sem.

– Olaszország nem a hosszú életű kormányairól híres. Stabil lesz Meloni koalíciós kabinetje?

– Nem tudjuk, mit hoz a jövő, mindenesetre jó rajtot vettek.

– Silvio Berlusconi egykori Európa-ügyi minisztereként hogyan látja az új, szintén a Hajrá, Olaszország! párt részvételével megalakult kormány EU-politikáját?

– Melonival ebben is voltak nézeteltéréseim, én vele ellentétben azt mondtam: nem kevesebb, hanem több Európára van szükség! Abban persze egyetértünk, hogy nem ilyenre, mint ez a mostani. Az európai szerződések nem jók, a lisszaboni kifejezetten rossz, Európa pedig, amelyet egy áleurópai ideológia nevében kormányoznak, mintha legalábbis csak jogokkal felruházott egyének élnének benne, nem működik. Sem ideológiailag, sem a gyakorlatban, Hol jut benne hely a családoknak, a nemzeteknek? Tombol az egoizmus, a nárcizmus. Nem ez az európai hagyomány.

– Kik erőltetik ezt mégis?

– Az európai elitek, az Európai Parlament is, megfeledkezve a jogköreiről. A családpolitika, az abortuszhoz való jog vagy a genderkérdések nem sorolhatók az uniós kompetenciák közé.

– Vajon – ellentétben Magyarországgal és Lengyelországgal – legalább a Meloni-kormányt békén hagyják majd Brüsszelből mint egy alapító uniós tagállam vezetését? Hiszen, ha úgy adódik, Rómát is lehet mivel zsarolni, az országuk gigantikus, 150 GDP-százalékos adóssághegy tetején ül.

— Viszont a stabilitási paktumot (aminek nyomán szankcionálhatják a magas államadósságot — a szerk.) felfüggesztették, azt pedig mindenki világosan látja, hogy a lisszaboni szerződés szabályai nem működnek. Ha az Európai Központi Bank nem önállósította volna magát, már régen összeomlottunk volna. Európa elkerülhetetlen reformjához márpedig partnerek kellenek majd, köztük Olaszország is. Bizonyos vonatkozásokban — közös külügy-, védelmi vagy pénzügyminiszter — hatáskör-összevonásokra van szükség, számos területen viszont vissza kell adni a jogköröket a tagállamoknak. Képletesen szólva ne Brüsszelből mondják meg az olaszoknak, hogyan kell spagettit készíteni vagy a magyaroknak, mitől lesz jó a gulyásleves!

Borítókép: Rocco Buttiglione (Fotó: Mirkó István)