Újabb csörte: Koszovóban a szerbek nélkül rendeznének választásokat

Koszovó északi részén választásokat tartanak a lemondott szerb polgármesterek megüresedett helyére. Albin Kurti miniszterelnök szerint így töltenék be azt az űrt, amely azzal keletkezett, hogy a szerbek kivonultak a pristinai intézményrendszerből. Belgrád ezzel szemben úgy látja, az albánok újabb kísérletet tesznek a terület északi részének elfoglalására.

Forrás: V4NA HÍRÜGYNÖKSÉG2022. 11. 17. 19:54
Fotó: QEVERIA_E_KOSOVES Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Petkovic hangsúlyozta: ez újabb bizonyítéka annak, hogy Pristina soha nem is akart intézményes együttműködést a koszovói szerbekkel, hanem éppen ellenkezőleg, csak a nagy albán elképzelést próbálta megvalósítani, kiteljesíteni, és kiűzni a szerbeket évszázados lakhelyükről.

Semmiféle zsarolással és fenyegetéssel nem sikerül megijeszteni a pristinai intézményeket elhagyó szerbeket, akik világosan kimondták, hogy az intézményekbe való visszatérés egyetlen módja a Szerb Községek Közösségének megalakítása, valamint a rendszámtáblákra vonatkozó törvénytelen és egyoldalú döntések eltörlése

– nyilatkozta Petar Petkovic.

A belgrádi szerb vezető hozzátette: Pristina csak erőszakos lépésekben, fenyegetésekben és fegyverekkel való ijesztgetésben tud gondolkodni.

Kurti most a szerbekkel való leszámolás egy újabb szakaszába lép azzal az egyoldalú döntéssel, hogy választásokat szervez Koszovó északi részén, még akkor is, ha mindenki számára világos, hogy ez hiábavaló tett. A koszovói szerbek már nem szenvedhetik tovább a pristinai terrort, s az alapvető emberi jogaik megsértését

– zárta gondolatait Petkovic.

Közben az Európai Unió is sürgeti a megegyezést. Josep Borrell kiemelte, 2013 óta a legkomolyabb krízis van a térségben, és megállapodásra biztatta a feleket. Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője felszólította a szerbeket, hogy térjenek vissza a koszovói intézményekhez, a pristinai kormányt pedig, hogy mutasson rugalmasságot és kezdje meg a Szerb Községek Közösségének létrehozását – olvasható a V4NA hírügynökség cikkében.

Borítókép forrása: Facebook

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.