A szerdai döntést Sauli Niinisto elnöknek kell törvénybe iktatnia, aki ígéretet tett arra, hogy ezt még az áprilisi parlamenti választások előtt megteszi.
Eközben Finnország megkezdte egy kétszáz kilométeres kerítés építését Oroszországgal közös határszakaszán a biztonság növelése érdekében.
A határőrség szerint a kerítés 3 méter magas lesz, tetején szögesdróttal.
Finnországnak van az Európai Unió leghosszabb, 1340 kilométeres határa Oroszországgal. Ezt jelenleg elsősorban könnyű fakerítésekkel biztosítják.
Finnország azért döntött a kerítés megépítése mellett, mert tavaly szeptember óta egyre több orosz próbál menekülni a sorozás, az ukrajnai bevetés elől.
Az imatrai határátkelőnél kedden kezdődtek meg a kerítés építési munkálatai az erdők kiirtásával, az útépítés és a kerítés telepítése pedig a tervek szerint még márciusban megkezdődik. A kerítés egyes szakaszain éjjellátó kamerákat, lámpákat és hangszórókat szerelnek fel. A határőrség közlése szerint az Imátránál megvalósuló 3 km-es kísérleti projekt várhatóan június végére fejeződik be.

Finnország júliusban új módosításokat fogadott el a határőrizeti törvényhez, hogy lehetővé tegye erősebb kerítések építését. A jelenlegi fakerítések elsősorban az állatállomány határátlépésének megakadályozására szolgálnak.
Borítókép: A végeredmény a kijelzőn az ország NATO-csatlakozásáról szóló szavazást követően a parlament üléstermében, Helsinkiben 2023. március elsején (Fotó: MTI/EPA/Compic/Kimmo Brandt)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!