Jó és rossz narratívák
A Torontói Egyetem pszichológia tanszékének professzora szerint mindez nem zárja ki azt a posztmodern tételt, amely a világot különböző történeteknek tekinti, ám Peterson megkülönböztet toxikus és kívánatos narratívákat, s szerinte az egyénnek igenis van mozgástere abban, hogy reflektáljon arra, milyen történetkeretben éli az életét, s szükség esetén korrigálhatja is azt. A hívő embereknek azt tanácsolta, hogy imádkozás során is olyasmiért fohászkodjanak, amit nekik maguknak módjukban áll megváltoztatni. Így például szerinte abban érdemes felsőbb útmutatást kérni, hogy meglássuk, miként tesszük saját magunkat szerencsétlenné.
Jordan Peterson számos ószövetségi példa – egyebek mellett Káin és Ábel, az Özönvíz és Jónás története, valamint Jób könyve – elemzésével támasztotta alá mindezt. Ennek során arra is rámutatott, hogy az egyén választásai a társadalom egészének életére is kihatnak. Hiszen ahogy már óvodás korban is úgy formálódnak a közösségek, hogy két kisgyermek elkezd egy játékot, s ha eközben jól érzik magukat, a barátságos légkör más kicsiket is odavonz, a társadalmi életben is az egyén a kiindulópont. Ha valaki a saját „szobájában” képes rendet rakni, az a szűkebb környezetére is kedvező hatással lesz, a kisebb közösségek pedig egymás számára mutathatnak példát, amiből végső soron a jól működő társadalom szerveződik. A felelősséget kerülő viselkedés önpusztító hatásaira pedig a többi között a bibliai Jónás példáját említette Peterson. A történet főszereplője ugyanis az Isten által rá szabott feladat elől elmenekült, amivel nemcsak, hogy annak a hajónak az utasait sodorta bajba, amelyre fölkéredzkedett, hanem ő maga is a lehető legszerencsétlenebb, legmegalázóbb helyzetbe került, amit a cethal gyomra szimbolizál.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!