A két világháború előtt voltak olyan helyzetben a németek, mint most

A német jóléti állam megszűnéséről értekezett a Welt gazdasági szerkesztője, Daniel Eckert, aki a napokban közzétett cikkében közgazdasági adatok alapján rámutatott: a németek egyre kevesebbet dolgoznak, az ország munkaerejének produktivitása csökken, amely fenntarthatatlanná teheti a nyugdíjrendszert. A szakíró kitért arra is, hogy drasztikusan csökken a reálbérek értéke, valamint jelentős adóteher nehezedik már azokra is, akiknek éves keresete csak egy kicsivel haladja meg a bruttó átlagbért.

Miközben itthon a balliberális elemzők és politikusok bagatellizálják, sőt gyakran üres kormánypropagandának nevezik a nyugat-európai országokban tapasztalható súlyos gazdasági és társadalmi problémákról szóló híreket, már a legtekintélyesebb német sajtóorgánumokban is erről cikkeznek. Az ottani valóságot minden bizonnyal jobban ismerő szakírók egyike, Daniel Eckert, a Welt magazin gazdasági szerkesztője a napokban tett közzé egy írást, amely arról szólt, hogy Németországnak egyre nagyobb problémát jelent fenntartania a jóléti államot. A szerző rámutatott: a gazdasági válság ellenére a munkanélküliség nem növekedett, viszont a reálbérek értéke a középosztály esetében csökkent. A fizetések csak lassan emelkednek – mostanában még a fogyasztói áraknál is jóval alacsonyabb ütemben –, az életszínvonal ilyen mértékű törése egyedülálló a Német Szövetségi Köztársaság történetében, ami egy sokkal nagyobb megrázkódtatás „előrengése” is lehet.

A helyzet súlyosságát Daniel Eckert szerint az is érzékelteti, hogy Németország története során két alkalommal csökkent ilyen jelentős mértékben a reálbérek értéke. 

A statisztikai adatokból jól látható, hogy az első és a második világháborút megelőző években estek vissza olyan mértékben a német reálbérek, ahogyan most.

Vége a hagyományos német szorgalomnak

A Welt újságírója hangsúlyozta, hogy a nyugdíj fenntarthatóságát a foglalkoztatottak magas száma biztosítja, amelyhez elsődleges fontosságú, hogy megérje többletmunkát végezni, köznyelven szólva: szorgalmasnak lenni. Ez azonban többé már nem jellemzi Németországot, hiszen, noha növekedett a foglalkoztatottak száma, az elvégzett munkaóráké nem emelkedett. Miközben a 90-es évek végén egy átlagos német foglalkoztatott 1500 órát dolgozott egy évben, ez az adat mára már 1350 órára csökkent, amellyel az ország vezeti a negatív élmezőnyt az ipari államok között – derül ki az OECD adataiból.

Több közgazdász is úgy véli, ebből az a következtetés vonható le, hogy Németország felélte munkaerejét: az emberek egyre idősebbek, már nem akarnak vagy nem tudnak annyi időt eltölteni a munkahelyen. Mindezek mellett az anyák az előző évszázadhoz képest jóval nagyobb mértékben vannak jelen a munkaerőpiacon. Miközben megpróbálják összeegyeztetni az otthoni és munkahelyi kötelességeiket, gyakrabban döntenek részmunkaidős állás mellett.

Drasztikusan növekvő adók

A magas adók és járulékok sem segítik a munkakedvet, hiszen így sokaknak nem éri meg többet dolgozni. Nemzetközi viszonylatban igen magasnak számít a német munkavállalók adóterhe: közgazdasági elemzések szerint legutóbb az adó- és illetékhányados 42 százalékon állt. Fontos emlékeztetni, hogy 1960-ban még csak a jövedelmek 33 százaléka és még 2010 előtt is csak valamivel kevesebb, mint negyven százaléka került az állam kezébe. Ezt különösen a jól kereső németek pénztárcája érzi meg, már csak azért is, mert a „jól kereső” fogalma jelentős változáson ment keresztül az utóbbi évtizedek folyamán. Habár más országokban jóval nagyobb mértékben terhelik meg a társadalom legjobban kereső tagjait, 

Németországban azonban az átlagkeresetnél valamivel nagyobb jövedelem is elég ahhoz, hogy egy foglalkoztatott a magasabb adózási sávba kerüljön át. 

Jól szemlélteti a problémát, hogy 2022-ben 58 597 eurós éves jövedelem esetén az adórendszer szerint már jól keresőnek számított az ember Németországban, ami mindössze 1,2-szer több egy teljes foglalkoztatásban dolgozó átlagkereseténél. Az ezredfordulón egy munkavállalónak még a bruttó átlagkereset dupláját, a hetvenes években az ötszörösét, az ötvenes években pedig hússzorosát kellett megkeresnie, hogy a legjobban keresők közé sorolja az adórendszer.

A Welt gazdasági szakírója azt is kiemelte cikkében, hogy miközben a hazai munkaerőforrást teljesen felhasználták, a magas képzettséggel rendelkező bevándorlók is az elvártnál jóval ritkábban választják Németországot. Márpedig rájuk szükség lehet a demográfiai visszaesés kiegyenlítéséhez. Az ennek okait kereső kutatásokból ráadásul kiderül, a jól képzett külföldi munkaerőt nem csak a hiányzó nyelvismeret és a bürokrácia, hanem a magas adók és járulékok is elriasztják.

Besül a baloldali „csodafegyver”?

Amint az idézett cikk is említette, az aggasztó gazdasági és társadalmi folyamatok megoldását a szakképzett bevándorlóktól várják, de mint azt a Welt szakírója és korábban más elismert szakemberek is megfogalmazták: Németország nem vonzó a képzett külföldi munkaerő számára. A baloldali kormánykoalíció mégis egyfajta csodafegyverként tekint arra az új törvénytervezetre, amely megkönnyítené a szakképzésre jelentkező migránsok befogadását. Az elképzelés nagy felháborodást keltett a német társadalomban, hiszen ez újabb meghívólevél a bevándorlóknak, miközben a 2015 óta beözönlött migránsok nagy része ma is segélyből él, nem dolgozik, sok az analfabéta köztük, így esély sincs arra, hogy integrálni lehetne őket a német munkaerőpiacra.

Elavult német infrastruktúra

Az Institut der deutschen Wirtschaft egyik tanulmánya szerint az elvégzett munkaórák tekintetében az is gondot okoz, hogy a XXI. századi innovációt illetően Németország elhanyagolta infrastruktúrájának modernizálását, amely a produktivitás stagnálásához vezetett. Guido Lingnau német vagyonkezelő a Weltnek elmondta, a nyugdíjakkal kapcsolatos elosztási konfliktus csúcspontját 2045-ben érhetik el, amikor a babyboom generáció összes tagja nyolcvan év felett lesz. Az egészségügyi ellátás költségei ugyanis ekkor érhetik el a csúcsértéket.

Borítókép: illusztráció (Fotó: Pexels)