„Ez nem trójai faló” – Így működik a Soros-hálózat Romániában

Több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának az amerikai spekuláns.

Magyar Nemzet
2023. 07. 21. 15:27
null
SWITZERLAND-POLITICS-ECONOMY-DIPLOMACY-WEF-DAVOS Fotó: FABRICE COFFRINI
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt években egymás után láttak napvilágot bizonyítékok arra vonatkozóan, hogy Soros György milyen szerteágazó eszközökkel próbál beavatkozni független államok belpolitikai folyamataiba abból a célból, hogy saját progresszív ideológiájának érvényre juttatása érdekében –  bármiféle társadalmi felhatalmazás nélkül – megdöntse a demokratikusan megválasztott szuverenista erőket. Ezen antidemokratikus attitűd elsősorban a civilség álcája mögé bújva valósul meg, és Soros romániai ténykedése kapcsán is fellelhető, ahol az amerikai spekuláns már a ’90-es években megkezdte többszintű hálózatának szisztematikus kiépítését – olvasható a Tűzfalcsoport elemzésében.

Mint írják, Soros György több mint harminc éve, 1990-ben jegyeztette be Nyílt Társadalom Alapítványát (OSF) Romániában. Az amerikai tőzsdespekuláns az alapítvány ünnepélyes megnyitóján úgy fogalmazott, hogy: 

„A romániai Nyílt Társadalom Alapítvány 1990 júniusában alakult, sorrendben a kilencedikként ebben a kelet-európai alapítványcsaládban az 1984-ben alapított magyarországi Soros, az 1987-ben megalakult moszkvai, kijevi és három balti országbeli Kulturális Kezdeményezés, a lengyel Báthory István, a csehszlovák Charta 77 és a bolgár Nyitott Társadalom elnevezésű alapítványok után. 

 

Szervezetünk politikamentes, a független, önálló szabad gondolat, ötlet, véleménycsere mellett kíván síkraszállni. […] Ne higgyenek a rosszindulatú provokációknak: ez nem trójai faló”.

 

A Tűzfalcsoport által megvizsgált különböző források szerint a Romániában működő Nyílt Társadalom Alapítvány 1990-es megalapításától 2014-ig bezárólag az amerikai spekuláns több mint 200 millió dollárt adományozott helyi NGO-hálózatának, közvetlen támogatások formájában. Ezt a finanszírozási formát 2014-et követően a projektalapú támogatások rendszere váltotta fel.

A bukaresti székhelyű OSF 2017-ig folytatta – „politikamentesként” semmilyen szempontrendszer szerint sem értékelhető – tevékenységét. Ezt követően „örökségét” a Civil Társadalomfejlesztési Alapítvány (FDSC) vitte és viszi tovább.

Az FDSC – honlapja szerint – egy „független”, nem kormányzati szervezet, amely 1994-ben született az Európai Bizottság regionális kezdeményezésének keretében, annak érdekében, hogy „az erőforrások mozgósításával”, „magán- és állami finanszírozási programokon, valamint érdekérvényesítő kampányokon” keresztül, „lépésről lépésre, civil szervezetről civil szervezetre, emberről emberre fejlessze a civil társadalmat”.

 

Az FDSC a romániai nem kormányzati szektor finanszírozásának egyik kulcsszereplője, 25 éve alakítja az állami és magánadományozók finanszírozási programjait. 

 

A szervezet által kezelt alapok teljes összege már a 160 millió eurót is meghaladja, ami több mint 2800 támogatás odaítélését tette lehetővé az NGO-k projektjeinek megvalósításához. A többek között a Norvég Alap pénzeiből megvalósuló finanszírozási programok érintették a jogállamiság, az igazságszolgáltatás függetlensége, valamint a környezetvédelem jól megszokott területeit. A szervezet 2006 és 2012 között több mint egymillió dollárt kapott a Soros által vezetett CEE Trusttól is olyan projektekre, mint „a civil szervezetek pénzügyi fenntarthatóságának erősítése”.

A romániai hálózat egyik legjelentősebb alakja Alina Mungiu-Pippidi, akit a Soros György által irányított romániai tevékenység fő ideológusának tartanak. Mungiu-Pippidi a Román Akadémiai Társaság (SAR) közpolitikai kutatóintézet alapító elnöke. Az 1996-ban alapított szervezet honlapján az ENSZ, a Világbank és az Európai Unió hosszú távú partnereként hivatkozik magára, és mint írják, a SAR egy „olyan intézmény, amely egy több mint száz romániai és nemzetközi szervezetből álló hálózatra épül”.

A társaság 2007 és 2012 között közel 400 000 dollárban részesült a Soros György által vezetett CEE Trust jóvoltából, amelyet a Civil Társadalomfejlesztési Alapítványtól – többek között a kormányzati tevékenység ellenőrzésére – érkező, nagyságrendileg 300 000 eurós támogatás követett. 2017 és 2020 között pedig a szervezet újabb közel 250 000 dollárt kapott az OSF-től.

Mungiu-Pippidi a SAR révén létrehozta a „Szövetség a Tiszta Romániáért” nevű szervezetet, melyet 2010 és 2012 között szintén a Soros Györgyhöz köthető CEE Trust finanszírozott nagy összegekkel. A szövetség tagja – többek között – a Soros által hatalmas összegekkel támogatott Freedom House romániai szervezete is.

Borítókép: Soros György (Fotó: AFP)

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.