Éjszaka vadkempingeztünk, én a sátorba sem mentem be, a szabad ég alatt aludtam, és még életemben nem láttam ennyi csillagot.
Reggeli után indulunk fel a kanyonba, ahol újabb sziklarajzok várnak ránk. A kanyon neve: Yamaan Us – vagyis kecskék vize, mivel a vadkecskék a hegyekből ide járnak inni.
Nézzük először a mítoszokat, a mongolok gyönyörű legendáit, például arról, miért és hogyan is kerültek a sziklákra ezek a rajzok.
Erről ezt olvashatjuk:
„Hogyan kerültek a juh- és kecskerajzok a sziklára?
Réges-régi időkben szent Geszer kán hónapokon át távoli hegyeken vadállatokra vadászott. Váratlanul egy napon a gonosz Fekete Mangasz-démon, tudva Geszer kán távollétéről, ezt gondolta: »most van a bosszúállás ideje«.
Vékony fű nem rezdült
Vastag ág nem hajlott
A démon titokban lopakodott, és amikor Geszer kán otthona elé érkezett, a juhok és a kecskék riadtan a hegyre menekültek. A gonosz Fekete Mangasz-démon ekkor háromölnyi kékesszürke farkassá változott. Csorgó nyállal, habzó szájjal már-már utolérte a jószágokat a hágón, amikor a juhok vadjuhvá, a kecskék pedig vadkecskévé változva beleolvadtak a sziklába. Ettől fogva láthatóak juh- és kecskerajzok a sziklán.”
Nekem ez tetszik, de azért van tudományos magyarázat is. Az egyik például úgy kezdődik, hogy 1973-ban fedezte fel ezeket a petroglifákat E. A. Novgorodova régész, majd 1983-ban Novgorodova és Ten’shev mongol régész együtt publikáltak cikket a Yamaan Us sziklarajzairól.
Ezt is készséggel elhiszem, de ennek némileg ellentmond Tudev Terbish, a „völgy őre”, akinek a családja kétszáz éve őrzi a sziklarajzokat. Vagyis Novgorodova előtt legalább százötven évvel ennek az embernek a felmenői biztosan tudtak a Yamaan Us sziklarajzairól – legalábbis Terbish barátunk elég meggyőzően beszél erről…
Tehát akkor kétszáz éve vigyázzák itt ezeket az ábrákat. Hasonlóak azokhoz, amelyeket a fekete sörényszikláknál láttunk. Itt vannak tehát a gonosz démon elől menekülő s kővé váló vadkecskék és vadjuhok, itt az íjas vadászok, s itt vannak a hatalmas falloszú férfiak, akiknek még biztosan nem voltak problémáik a biológiai nemükkel, egészen egyszerűen azért, mert nem volt idejük meghülyülni unalmukban.
De feltűnik az ábrák között egy, amit eddig nem láttunk.
Szekerek...
Ezzel kapcsolatban „a ritka mongol tudományos szakirodalom egyik e témába vágó könyvéről emlékezünk meg, amely D. Cevéndordzs, a vezető mongol régészek egyikének munkája. Ő, aki jelenleg a Mongol Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete keretében működő régészeti osztályt irányítja, és a közös mongol–magyar régészeti terepmunkálatoknak is a vezetője volt az 1980-as évek végétől. Hatalmas összefoglaló kötetben tette közzé hazája legjelentősebb sziklarajzait és sziklafestményeit.
Könyvét tudománytörténeti fejezet indítja, majd az ábrázolások tipológiáját adja először technikájuk szerint (vörös festés, ütögetett ábrázolások, karcok és vésetek, fekete tussal festett képek), majd ezeken belül korszakonként halad végig az egyes emlékeken az őskőkortól (felső paleolitikus barlangi képek) a neolitikumon át a bronzkorig. A két utóbbi nagy korszakban folyamatosan használták a vörös okkerfestéket sziklaképek számára. Ütögetéses technikával készült sziklarajzokat az őskortól kezdve készítettek a mezolitikumon és a neolitikumon át folyamatosan a bronzkorig. Különösen érdekesek a fogatok, kocsik ábrázolásai, melyeket a szerző nem harci, hanem békés célú, áttelepüléseket szolgáló járművekként határozott meg, szemben az eddigi szakirodalmi véleményekkel. Közel százat ismernek már belőlük Mongóliában.”
A kanyonból kifelé jövet megtudjuk, hogy ezt a vidéket a fehér kígyó őrzi, aki nagyon mérges lesz, ha valaki elvisz innen bármit – akár egyetlen követ is emlékbe.
Marci, az operatőr, elég nagy bajban van…
Elcsöndesedünk.
