Ahogy arról lapunk beszámolt, Verhofstadt egyébként nemrég jelentette be, hogy 2024-ben nem indul újra az EP-választáson.
Különös egybeesés, hogy éppen az Európai Parlamentet megrázó brüsszeli korrupciós botrány kirobbanása után hagyja ott a politikai pályát a botrányos múltú politikus.
Korrupciógyanús lobbizás miatt ráadásul ő maga is gyanúba keveredett korábban, ugyanis oligarchák érdekében is lobbizik. Különösen Nicolas Boëllel áll szoros kapcsolatban, aki azt a Sofina-holdingot birtokolja, amelynek az érdekeltségébe tartozik a GdF Suez is.
Nem sokkal azután, hogy utóbbi vállalat 2014-ben meg akarta szerezni a görögországi Thesszaloniki vízművét, Verhofstadt az Európai Parlamentben követelte Aléxisz Ciprasz görög miniszterelnöktől a privatizációs csomagot.
Verhofstadt ugyanekkor az APG nyugdíjalap igazgatóságának is tagja volt, s a Cipraszt, valamint Görögországot támadó beszéde után fél év alatt három görög miniszter is találkozott az APG vezetőivel.

De nem csak Nicolas Boël érdekeiért lobbizhatott Guy Verhofstadt az Európai Parlamentben az ALDE-frakció egyik fő alakjaként, hiszen híresen jó kapcsolatot ápol a milliárdos spekuláns oligarchával, Soros Györggyel is, megbízható szövetségeseként van számontartva. Az amerikai üzletemberrel való találkozóiról ő maga számolt be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!