Törvényesen végeztek ki egy nőt Szingapúrban

Szingapúrban pénteken tizenkilenc év után kivégeztek egy nőt, akit kábítószer-kereskedelem miatt ítéltek halálra.

Magyar Nemzet
Forrás: MTI2023. 07. 28. 11:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A héten egy másik halálos ítéletet is végrehajtottak: az 56 éves férfi szintén heroin árusításáért kapott halálbüntetést.

A szingapúri kábítószerügyi hivatal szerint mindkét elítéltnek biztosították a megfelelő eljárást, beleértve az elítélésük és büntetésük elleni fellebbezést, melynek keretében elnöki kegyelmi kérvényt is benyújthattak.

Az ENSZ, emberi jogi csoportok és nemzetközi aktivisták már többször tiltakoztak a kivégzések ellen, és a halálbüntetés eltörlését sürgették. Szerintük egyre több érv szól amellett, hogy ennek a büntetésnek nincs elegendő elrettentő ereje. A szingapúri hatóságok azonban kitartanak amellett, hogy a halálbüntetés szükséges ahhoz, hogy megállítsák a kábítószer kereskedelmét és fogyasztását.

A jogvédők szerint a kivégzések tavalyi visszaállítása óta a halálos ítéletet tizenöt emberen hajtották végre Szingapúrban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt, ami átlagosan havonta egy kivégzést jelent.

A térségben Szingapúr mellett Malajziában, Indonéziában, Thaiföldön, Vietnámban és Mianmarban, valamint Laoszban és Bruneiben is van halálbüntetés, de évtizedek óta nem érkezett hír kivégzésről.

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.