A Second Thomas zátony mintegy 200 kilométerre található a Fülöp-szigetektől és több mint ezer kilométerre a kínai szárazföldtől. Manila már többször leszögezte, hogy sosem mondanak le róla, amelyet ha Peking megszerezne – ahogy azt a többi térségbeli zátony esetében is megtette már –, vélhetően katonai bázist alakítana ki rajta.
A Japánban székelő Thomas vezette flotta nem kevesebb mint 70 hajót, mintegy 150 repülőgépet és több mint 27 ezer tengerészt jelent. A parancsnok szerint éppen a pekingi vízágyúk miatt van rájuk szükség a térségben – idézte őt a The Jakarta Post.
A kínai külügyminisztérium szóvivője, Vang Ven-bin hétfőn Thomas megjegyzéseire reagálva azt mondta:
Nehezen értjük, miért tette az amerikai parancsnok a tényeket elferdítő, viszályt szító és izmokat feszegető megjegyzéseket. A kínai parti őrség megteszi a szükséges intézkedéseket Kína szuverenitásának, tengeri jogainak és érdekeinek védelme érdekében. Ez minden kifogáson felül áll. Az USA-nak nincs joga beavatkozni.
Mint ismert Washington a térségbeli szövetségesei, mint Ausztrália, Fülöp-szigetek, Malajzia kérésére van jelen, éppen a kínai fenyegetést és terjeszkedést „ellensúlyozva”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!