– Sokan, köztük én is tisztán látom, hogy mennyit nyerhetünk, ha együtt dolgozunk keserű múltunk leküzdésén – fogalmazott Joe Biden Vietnámban. Az amerikai elnök egynapos látogatásra érkezett a délkelet-ázsiai országba, melynek fő célja a felek közti több területen történő együttműködés előmozdítása. A kérdés már csak az, hogy Hanoi és a vietnámi emberek képesek-e megbocsátani és eltemetni a két évtizeden át tartó háború okozta fájdalmakat.
Húsz évig tartó rémálom
A vietnámi háború alatt tágabb értelemben az egész második indokínai háborút (1955–1975), szűkebb értelemben pedig Washington közvetlen katonai beavatkozását (1965–1973) szokták érteni. 1954-ben a gyarmattartó Franciaország – miután vereséget szenvedett az indokínai hadseregtől – úgy döntött, hogy kivonul a területről, a genfi konferencián pedig megállapodtak abban, hogy 1956-ban demokratikus választásokat tartanak majd az országban. Csakhogy ebbe Washington nem ment bele, félve attól, hogy az északi kommunisták kerülnek hatalomra. Éppen ezért az ország déli részén, amerikai közbenjárással megtartották a voksolást, a hatalomra jutó Ngo Dinh Diem riválisainak nagy részét ellehetetlenítve. Ennek következtében erősödött meg a dél-vietnámi kommunistákat magába tömörítő Nemzeti Felszabadítási Front, vagy ismertebb nevén a Vietkong. Diem kormányzásával egyébként az amerikaiak sem voltak elégedettek, olyannyira, hogy 1963-ban egy puccs segítségével le is váltották.
Ebben az évben érkeztek meg az első amerikai katonák – egészen eddig csak tanácsadói szinten, illetve fegyverekkel támogatták a dél-vietnámi kormányt – a háborúba, amely így új eszkalációs szintre emelkedett.
A kommunista Észak-Vietnámot ezzel szemben a Szovjetunió, valamint Kína támogatta.
Megnyomorított generációk
Az amerikai katonáknak ugyanakkor nem volt könnyű dolguk. A sűrű dzsungelban a Vietkong gerillahadviselésre rendezkedett be, nagyon jól kiépített alagútrendszerrel rendelkeztek, ezért az amerikaiak az esetek többségében azt sem tudták, hol van az ellenség, honnan várják a rajtaütésszerű támadásokat. Washington a lombkorona és az aljnövényzet megtisztítására napalmbombákat vetett be, 1961 és 1971 között több mint húszmillió gallonnyi „Agent Orange” névre keresztelt rákkeltő vegyszerrel árasztott el mintegy 4,5 millió hektár vietnámi területet. A szer a háborút követő években jelentős mértékben okozott környezetszennyezést, szennyezte a vizet, levegőt, földet egyaránt. Emellett pedig generációk életét nyomorította meg:
a vietnámi kormány becslése szerint négymillióan voltak kitéve a szer hatásának, közülük hárommillióan súlyosan megbetegedtek miatta.
A vietnámi Vöröskereszt becslései szerint mintegy egymillióan rokkantak le vagy szenvedtek maradandó egészségügyi károsodást az amerikai napalmbombák következtében. A vegyszer hatása a következő generációk esetében tapasztalható születési rendellenességek számának megugrásában is érződött. Emellett az amerikai veteránok körében is megfigyelhetők voltak olyan jellemző tünetek, megbetegedések, amelyek az Agent Orange-nak tudhatók be. Ezenfelül Washington kazettás bombákat is bevetett Vietnámban és a kommunistákkal szövetséges szomszédos országokban, Laoszban és Kambodzsában. A fel nem robbant töltetek azóta is veszélyeztetik a helyieket, évente több százan halnak meg miattuk – főként gyermekek.
